A HE-DO Építő Zrt. és a Colas Út Építőipari Zrt. folytathatja Gyöngyösön a nyugati elkerülő út építését, nettó 4 milliárd 999 millió forintért – derül ki a nyílt tender eredményéből, amelyet az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A feladat két részből áll. Az első a város nyugati részén, a 2406. jelű összekötő úttól az I. ütemben megépült 2 971 méter hosszú elkerülő útszakasz felújítása, amely tartalmaz burkolatmegerősítést és burkolatszélesítést is.

A második rész a város belterületén 4 utca átépítése és felújítása, mintegy 1,2 kilométer hosszúságban. Mindkét részt a HE-DO Építő Zrt. és a Colas Út Építőipari Zrt. nyerte.

Indult még a közbeszerzésen a Penta Általános Építőipari Kft., a Hazai Építőgép Társulás Szolgáltató Zrt., valamint az Octopus Invest Szolgáltató Kft. is.