A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő OTP Bank Nyrt. jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben.

A felhívásból kiderül, hogy a bővítés a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósul meg. Ennek a támogatási kerete 300 milliárd forint és pályázaton 70 százalékos vissza nem térítendő támogatás igényelhető - egyebek mellett - szállodák fejlesztésére is.

Az OTP a Balatonszemes, Parti sétány 159. szám alatt található meglévő, működő üdülőjét kívánja fejleszteni. Az üdülő egy közel egy hektáros telken, közvetlenül a Balaton partján található. Az épület kivitelezése és a kivitelező vállalkozók pályáztatása két közbeszerzési eljárás keretében történik.

Első körben (erről szól a mostani tenderfelhívás) a szerkezetépítési munkálatok elvégzése történik, egy későbbi közbeszerzési eljárás eredményeként pedig a fennmaradó szakipari és szakági munkák elvégzése kerül sorra, az épület teljes elkészültéig. A bővítés egy 703 négyzetméteres wellness részleget, továbbá 1304 négyzetméternyi éttermet és közösségi teret fed le.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben épület szerkezetépítési munkából legalább nettó 150 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő október 24. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 30 súlyszámmal szerepel.