Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A SimplePay 2020-as forgalmi adatai alapján egyes szektorokban a tranzakciók számának és értékének növekedése a járványügyi intézkedésekkel és az azokra adott válaszokkal összefüggésben hullámzóan alakult. 2020 első negyedévéhez képest az élelmiszerboltokban, szupermarketekben például a második negyedévben enyhén visszaesett, majd a harmadikban bő 12 százalékkal emelkedett a másodikhoz viszonyítva.

Hasonló ingadozás volt megfigyelhető a vendéglátásban is: a második negyedévben negyedére csökkent a forgalom, és a harmadikban sem tudta elérni az év eleji szintet. Az év utolsó 3 hónapjában viszont már látható volt a fellendülés, gyakorlatilag egy negyedév alatt megduplázódott a forgalom. A gyógyszertárak és a drogériák az év utolsó három hónapjában 60 százalékos emelkedést produkáltak. Érthető módon megugrott a kereslet az elektronikai cikkek, a sporteszközök és a különböző egészségügyi szolgáltatások, termékek iránt is - olvasható ki a SimplePay adataiból.

Online térnyerés

A SimplePay rendszeréhez újonnan csatlakozó kereskedők számában 2020. márciusban enyhe ugrás volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. Ekkor közel 50 százalékkal több kereskedőt kötöttek be az OTP Mobil online fizetési rendszerébe. A második veszélyhelyzet kihirdetésekor, 2020. novemberében még nagyobb volt az érdeklődés, a 2020. márciusihoz viszonyítva majdnem dupla annyian csatlakoztak ekkor.

2021 első felében is magas volt az érdeklődés, 2019-hez viszonyítva átlagosan duplájára nőtt az online fizetési megoldást beépíteni kívánók aránya. A legtöbb igénylés a vegyes élelmiszerüzletektől, az iskolák és oktatási szolgáltatóktól, valamint az elektronikai cikkeket értékesítőktől érkezett. 

A friss, 2021-es adatokkal kiegészített tavalyi összegzésünk szerint a legtöbb fizetési megoldásra irányuló igénylés az élelmiszert értékesítő webáruházaktól érkezett, de a különböző elektronikai, kozmetikai, ruházati cikkeket kínáló webshopok is a top tízben vannak - mondta Al-Absi Gáber Seif, az OTP Mobil ügyvezető-helyettese, üzletfejlesztési és értékesítési vezetője, aki szeirnt az év eleje fontos mérföldkő volt, hiszen az online kasszával rendelkező vállalkozásoknak 2021. januárjától biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét ügyfeleiknek, vásárlóiknak.

A biztonság a legfontosabb

Az online vásárlási szokásokat vizsgáló kutatásból az is kiderült, hogy válaszadók háromnegyede a járvány közepette is biztonságosnak tartotta a hazai online rendelések teljesítését. A külföldi webáruházakban némileg kevésbé bíztak: a korábban a határon túlról is vásárlók tavasszal inkább lemondtak erről a lehetőségről, harmaduk viszont nem tett különbséget hazai vagy külföldi webshopok között. A veszélyhelyzet miatt a vásárlók fele pedig azokat a webáruházakat részesítette előnyben, amelyeknél készpénzmentesen lehet fizetni. Az online rendelők ötöde mindenképpen házhozszállítást kért és további negyede is ezt preferálta.