Júliusban az év leggyengébb időszakának számító januárhoz képest akár 30 százalékkal is megnőhet az új ügyfelek száma – mondta a Világgazdaságnak Csongor Attila, a hazai piacon mintegy 30-35 százalékos részesedésű Multi Alarm vezérigazgatója. A fellendülés már áprilisban megkezdődik és júniusig tart, főként az új ingatlanok átadásának köszönhetően. A nyaralások időszakában szerzik a legtöbb egyéni ügyfelet a cégek, mivel egyre többen döntenek úgy, hogy nem hagyják védtelenül több hétre ingatlanjaikat. A hazai távfelügyeleti piac folyamatosan bővül, az ágazatvezető Multi Alarm bevétele például tavaly 2,5 milliárd forint volt, ez 20 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. Még gyorsabban nőtt az ügyfelek száma: a 2005-ös 24 000 után a múlt év végén már több mint 30 000 volt, igaz, ebben nagy szerepe volt az akvizícióknak is – tette hozzá Csongor Attila. Az Őrmester Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatója, Mészáros Zsolt arról számolt be, hogy a cég bevételeinek mintegy 80-90 százalékát jelenleg az élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások adják, de a vállalat a jövőben növelni szeretné a távfelügyelet és a biztonságtechnika részesedését a forgalomban. A távfelügyeleti szolgáltatást 2005 végén indította el a társaság, és komolyabb felfutásra az ügyfélszámban három-öt éves távlatban számítanak.