Mintegy 292 millió forintért vesz berendezési tárgyakat és műszaki cikkeket a fejlesztőcég a paksi atomerőbővítés munkásszállóiba és kerítésen kívüli irodaházaiba, ebből irodabútorokra 262 millió forintért szerződnek az Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, további 30 millió forintért pedig elektronikai eszközöket az Arterior Komplex KFT.-től - derül ki a hvg.hu cikkéből, amely észrevette a tételeket az uniós közbeszerzési értesítőben.

A lista alapján százas nagyságrendben vesznek például mosógépet, porszívót, tévét, olvasólámpát, de ágyneműhuzatot, felmosó- és vödörszetteket, valamint fürdőszobai szemeteseket. Van emellett még a tételek között 2708 darab ólomsúly,  214 darab WC-kefe és ugyaennyi toalettpapír-tartó. 

A szerződésben az is benne van, hogy a megbízott cégek vállalják a bútorok kiszállítását és a lakberendezést is.

A munkásszálló berendezését az indokolja, hogy a bővítésen a tervek szerint akár 13 ezer ember is dolgozhat, közülük 7-8 ezren lehetnek, akiknek szállásra van szükségük. 

A 2023-as átadással tervezett paksi beruházás hatalmas késésben van, egyelőre nem kezdődtek még meg az építési munkák.