2019-ben 1,12 millió liter 50 százalékos gyümölcspálinka fogyott, amely 2,24 millió darab 0,5 literes pálinkát jelent, míg 2018-ban 5,6 millió félliteres palackot tett ki a forgalom - közölte Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere, aki egyben a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

A forgalom visszaesésének hátterében a tavaly év elején a pálinkákra is kivetett neta áll, amely egy üveg 0,5 literes pálinka kereskedelmi árát 500-1000 forinttal is emelte. Erősítette a forgalom visszaesését az is, hogy a kereskedők az előző év decemberében jelentős készleteket tároltak be a még neta-mentes pálinkákból, és ez 2019-ben tovább csökkentette az áremelkedés miatt amúgy is csökkenő keresletet.

Tavaly 560 ezer hektoliterfok (100 százalékos) palackos pálinkát állítottak elő, jelenleg az adóraktárakban 1,9 millió hektoliterfok található. A tavalyi termelés a forgalomba hozatalt 35 százalékkal haladta meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján tavaly a netából származó összes bevétel közel 50 milliárd forintot tett ki, ezen belül szeszesitalokból 10,6 milliárd forint, pálinkából 1,19 milliárd forint származott.

Míg más, neta alá tartozó termék - például energiaital - beltartalma alakítható úgy, hogy a gyártóra kevesebb neta háruljon, azonban a pálinkánál a szeszfok csökkentése nem alternatíva a neta mérséklésére - mondta Barabás Attila.

Véleménye szerint az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének hatása azonnal érezhető lenne a forgalom növekedésében. Ezen túl kedvezően hatna a forgalomra a termék népszerűsítése az országba érkező turisták körében, alternatív felhasználási területeinek bővítése, továbbá átgondolt kiviteli stratégiát kellene kidolgozni a pálinka külpiaci elhelyezésére.

A pálinka 2022-ben lesz 700 éves, ezért szeretnék elérni, hogy azt az évet a pálinka évének nyilvánítsák, Pálinka 700 címmel - tette hozzá a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere.