Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő kormányhatározat szerint 2021. június 1-jétől kormánybiztosként látja el kapcsolódó feladatait. A többségi tulajdon megszerzésének előkészítésére irányuló tárgyalásokon képviseli majd a magyar államot, amelynek nevében megteheti a szükséges, pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó jognyilatkozatokat - írja a minisztérium közleményében.

A hazai versenyképesség javításához érdemben hozzájárulhatna, ha a magyar állam a legnagyobb hazai légikikötő működésében ismét tulajdonosként érvényesíthetné a gazdaság-, közlekedés- és turizmusfejlesztési, fenntarthatósági szempontokat - véli az ITM.

Nem eladó

A Budapest Airport reptér-üzemeltető tulajdonosa eddig nem kívánta eladni a céget. (Ezt erősíti a társaság pénteki, 2020-as eredményeiről szóló tájékoztató is.) Sőt, panasszal fordult a Liszt Ferenc repülőteret működtető konzorcium főrészvényese az Európai Bizottsághoz, mert szerinte az Orbán-kabinet továbbra is el akarja venni a Budapest Airportot - írta áprilisban a Bloomber hírügynökségre hivatkozva a hvg.hu. A főrészvényes német AviAlliance - rajta kívül a GIC szingapúri állami alapkezelő és egy kanadai nyugdíjalap a tulajdonosa a magyar repteret 75 évig hasznosító cégnek - azt írta, hogy hiába utasították el egy éve a hatalom ajánlatát, azóta is nyomás nehezedik rájuk, hogy adják el érdekeltségüket Fidesz-közeli cégeknek, illetve magánszemélyeknek. Sőt, csak rosszabb lett a helyzet az utóbbi időszakban - írta a lap.

Nagytőkések is megvilágosodtak

Korábban az egyik új milliárdos magyar üzletember, Jellinek Dániel, az Indotek-csoport vezetője beszélt arról, hogy főként magyar befektetőkkel - köztük a Mol Nyrt.-vel - megvenné a Liszt Ferenc repülőteret, aki a kormányzati narratívával azonos indokkal magyarázta a szándékát: "Én mindig felbosszantom magam, amikor utazok, hogy mennyire rosszul van menedzselve a reptér, és hogy elképesztő profitmarzs mellett se költöttek a legalapvetőbb fejlesztésekre se" - mondta Jellinek a Forbes-nak.

A Bloomberg tavaly novemberben írt arról: a magyar kormány meggátolta, hogy a Budapest Airport segítséghez jusson a koronavírus-járvány alatt. Az üzemeltető cég 50 millió eurós kölcsönt kért volna az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szolidaritási csomagjából a munkahelyek megmentésére és a bérek kifizetésére, a hitelfelvételt azonban megvétózta az Orbán-kormány - írta meg a 24.hu.