Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ha minden egyes ellenük indított kártérítési, garanciális vagy kötbéres eljárást meg akart támadni a Penta Industry, akkor azt nem lehetett volna győzni likviditással. Lényegében a szakértői, ügyvédi és perköltségekkel kifacsartak belőlük mindent

- így kezdte összefoglalni az egykor sikeres Penta Industry Kft. kálváriáját egy, a cég ügyeit ismerő forrás, aki szerint ugyan sok esetben jogosan érvényesítették a társaságon az elmaradt tételeket, de a perdömping nem a véletlen műve volt.

A Penta Industryt 2011-ben alapították, és már az első évben mintegy 250 millió forint nettó árbevételt ért el, miután a Penta Általános Építőipari Kft. leányvállalatából elkezdte kinőni magát. Aztán útjaik elváltak, az utóbbi cég ma is működik, míg a Penta Industry november elején felszámolás alá került. (A vállalkozás évek óta névvitában is állt az eredeti tulajdonos céggel.)

A felszámolási eljárás messziről nézve hasonló a magyar építőiparban szokásoshoz: adott egy működő cég, milliárdos árbevétellel, de az alvállalkozók egyszer csak azt tapasztalták, hogy késnek, majd elmaradnak a kifizetések, nehezen tudják elérni a megbízót, aztán olykor sehogyan sem. Végül maradtak a végrehajtási eljárások, perek, ha nagyobb tételekről volt szó.

Egy csapásra a nagyok között

Ha valaki szerződött a Penta Industryval, akkor 2017 végéig, 2018 elejéig biztos lóra fogadott: a sokszor Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel együtt említett társaság sorra nyerte az állami és önkormányzati megbízásokat, köztük olyan a kormánynál presztízsnek számító beruházások kivitelezését, mint a Fidesz bölcsőjeként emlegetett Bibó István Szakkollégium felújítása, a budapesti vizes vébé városligeti szinkronúszó medencéjének építése vagy a kisvárdai stadion felhúzása.

Az építőipari szóbeszéd szerint épp ezek a beruházások sodorták veszélybe a társaságot: elcsúsztak a Bibó kollégium felújításával - kész sem lett a világversenyre -, valamint pótmunkák kellettek a Városligetben, ahol a bontással is kisebb problémák adódtak. A kisvárdai Várkerti Stadionnak pedig hivatalos átadás-átvétele nem is volt, sőt a helyi fideszes önkormányzat felmondta a céggel kötött 2,4 milliárd forintos szerződést 2018 szeptemberében.

Ekkor már az építőiparban többen beszéltek arról, hogy a Penta Industry bajban van. Az Index és a 24.hu tavaly őszi cikkeiben már emlegették a kisvárdai önkormányzattal való elmérgesedett viszonyt. Ramor Frigyes, a cég ügyvezetője sem tagadta, voltak elmaradásaik az alvállalkozóik felé, de azt állította, hogy akinek jogos követelése van, az előbb-utóbb megkapja a pénzét. A csúszásokra azt mondta, hogy az elszámolások mindig projektszintűek, és legfeljebb néhány vitatott projektnél vannak késésben, de ha ezekről tudomást szerez, különösen, ha kisebb beszállítóról van szó, azt azonnal igyekszik orvosolni. Ő ugyanerre a megkeresésre határozottan cáfolta, hogy "Seszták Miklós liblingjei" lennének, azt mondta, hogy "az építőiparban mindenki minden kapcsolatrendszerét kihasználja a munkák megszerzésére".

"Tanulságos és egyben a magyar jogrendszert sárba tipró a megrendelőnek az a lépése, amellyel a vállalkozó birtokában lévő építési munkaterületet augusztus 8-án jogellenes módon birtokába visszavette. Az építési napló lezárásra a kormányrendelet alapján csak az átadás-átvételt követően, majd a vállalkozóval történő elszámolást és kifizetés megtörténte után történhet meg" - reagálta a 24.hu-nak a stadionügyre Ramor.

Sorakoznak a perek

Az ügy eljutott a bíróságra, ahogy az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Ménesi úti kollégium ügyében is beperelte a Penta Industryt. Ez ügyben - a Napi.hu által megismert érvelés szerint - az építőipari cég azon az állásponton van, hogy a késedelmi kötbért nem kell megfizetnie, mert nem voltak adottak a kivitelezéshez szükséges munkafeltételek: a megbízó nem intézte el a szükséges közterület-foglalási igényeket időben, valamint vízvételezésre csak egy félcolos cső állt a rendelkezésükre a szükséges négy helyett.

Kép: MTI Fotó, Soós Lajos

Az ügyben szakértői bizonyítás szükséges, de ilyen kirendelésére csak akkor kerülhet sor, amennyiben a felek letétbe helyezik a szakértői díjelőleget. A Penta Industry esetében viszont nemcsak az állammal kellett és kell, hogy pereskedjen: csaknem 50 bírósági eljárást indítottak ellene 2017 óta. Felperes ellene az állam, önkormányzatok, alvállalkozók és bérbeadók. E pereknél a szakértői díjak százezres, milliós tételei, valamint a perköltségek könnyen felszippantják egy társaság likviditását. Információink szerint egy idő után a Penta Industry sem bírta a terhelést, valamint a késedelmes fizetések miatt a sok alvállalkozóval dolgozó cég stigmát kapott, ahogy híre ment annak is, hogy a politika kiátkozta őket.

Presztízs beruházásnál nincs penitencia

"Seszták Miklós háttérbe szorulása nem az igazi indok. Presztízsberuházásoknál csúsztak, a legkirívóbb a vizes vébénél volt. Itt a FINA is felhozta és a sajtó is csámcsogott a csúszásokon. Ez a mostani politikai környezetben, főleg a miniszterelnök előtt, főbenjáró bűn" - foglalta össze a helyzetet egy forrásunk, de más, a cég sorsát ismerő nyilatkozó is említette, hogy a miniolimpiának elkönyvelt vizes vébénél a hibázókra kétszeres haraggal sújtottak le.

A kisvárdai önkormányzattal folyó vita során az iparágon belül sokan egyértelműnek vették, hogy a Penta Industry kiesik a közbeszerzések rendszeres nyertesei közül. A tucatjával a társaság ellen indult végrehajtások hírével már páriává vált a cég.

A lapunknak nyilatkozók többsége 2018 nyarára tette az időpontot, amikor stigmát kapott a cég a legmagasabb szintekről. Mások inkább a télre (tavaly november-december tájára) teszik az "elhatárolódó szép üzenetet", amikor olyan valótlan híreket terjesztettek ismeretlenek, hogy az egykori fejlesztési miniszternél razziát tartott a rendőrség a hozzá közelinek mondott üzleti körök ügyei miatt.

Ezek az elméletek is jelzik a paranoid helyzetet a közbeszerzések miatt orrnehéz magyar építőipari piacon, ahol akár egy álhír is lavinát indíthat el. Más iparági források szerint egy általános kór is utolérte a céget: a munkaerőhiány miatt sokszor vitték el az építkezéseikről pár ezer forintért többért a munkaerőt. Ha pedig a Pentánál emeltek, akkor a költségek szaladtak meg és a profit morzsolódott le. Az általános szolgáltatás- és alapanyagár-emelkedés is nehezítette a társaság tevékenységét.

Van-e még visszaút?

Egyelőre kérdéses, hogy a társaság kikerül-e a felszámolási eljárás alól. Vannak pletykák arról, hogy a szaktudást nem akarják veszni hagyni, ezért majd egy másik kormányközeli vállalkozó vásárolhatja fel a társaságot, illetve a vagyonelemeit. Az Opten adatai szerint a társaság alkalmazottainak száma júniusban nullára csökkent, de előtte is már csak 12 ember volt a csúcson több mint 80 embernek munkát adó társaságnál.

Hogy felállhat-e a cég, kérdéses. Még ha az ellene zajló, százmillió forintos tétű perekben nyerhetne is, a kijelölt felszámolón múlik majd, hogy ezeket folytatja-e. A piacon minden esetre sokan már keresztet vetettek a társaságra.

(Arról, hogy mi okozta a bedőlést, és hogy vannak-e reorganizációs tervei, megkérdeztük a Penta Industryt, de két hét alatt em reagáltak megkeresésünkre.)