Ha valaki nem is érez elegendő erőt magában ahhoz, hogy például repülőgép helyett a nemzetközi vasutat válassza, vagy kerékpárral járjon dolgozni, apró lépésekkel is sokat tehet önmaga és környezete érdekében. Ilyen lehet például, ha a rákkeltő égéstermékeket, a füstöt amennyire lehet, száműzzük az életünkből.

Sokan nem is sejtik, hogy egy olyan közkedvelt és hétköznapi tevékenységgel, mint a grillezés, milyen veszélyeknek tesszük ki magunkat. Most nem arra kell gondolni, hogy megvágjuk a kezünket a hús szeletelése közben, vagy hozzáérünk a forró vashoz, hanem arra, hogy amikor a zsír, a szaft, esetleg az olaj elég a parázson, akkor policiklusos aromás szénhidrogének keletkeznek (PAH), amik a füsttel magasba emelkednek és lerakódnak az ételen. Az ilyen szénhidrogének nagy mennyiségű felvétele növeli a rákhoz vezető bélelváltozások és a légzőszervi megbetegedések kialakulásának kockázatát - írtja korábban Lao Csia-jung, a Csinani Egyetem kutatója, aki az Amerikai Kémiai Társaság Environmental Science & Technology című szakfolyóiratában publikálta tanulmányát.

A grillezés persze nem az egyetlen olyan terület, ahol az égés és a füst problémát okozhat. Egy másik ilyen terület például a dohányzás.

Saját magunk és környezetünk érdekében nyilván az a legjobb megoldás, ha egyáltalán nem szokunk rá a cigarettára, vagy ha megtettük, akkor mihamarabb leszokunk, bár fontos megemlíteni, hogy a nem-dohányzókat  is súlyosan érintik a mások által kifújt füst ártalmai. Egy szál cigaretta meggyújtását követően a füstben több mint hétezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része bejut a szervezetünkbe. Köztük 93 olyan, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) hivatalosan is károsnak, vagy potenciálisan károsnak minősített.

Getty Images

A technológiai fejlődés ugyanakkor ma már több lehetséges alternatívát tett elérhetővé azok számára, akik valamilyen okból nem teszik le a hagyományos cigarettát. Ott van például az elektronikus cigaretta, vagy a dohány-hevítéses technológia, illetve kémiai reakció elvén működő technológiák is ismeretesek. Ezen új technológiák közös jellemzője, hogy égés nélkül működnek, így füst nélküli alternatívát jelenthetnek azon felnőtt dohányosok számára, akik valamilyen okból kifolyólag nem szoknak le.

A hasonló elven működő technológiákon belül is óriási különbségek vannak. Füstmentes kategóriába tartozik például az e-cigaretta, a nikotinsóval működő vagy a dohány-hevítéses technológia. Előbbi kettő dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a dohány-hevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst se képződjön. Az állami brit egészségügyi hatóság (PHE) idén márciusban kiadott közleménye szerint "az egészségre potenciálisan kevésbé ártalmas, a dohányzás alternatíváját jelentő, nikotintartalmú eszközök továbbra is döntő szerepet játszhatnak az egészségkárosító hatás mérséklésében", de a PHE közleményében kiemeli azt is, hogy ezek nem leszoktató eszközök. Mindemellett nem lehet eleget ismételni, hogy saját magunk és környezetünk érdekében az a legjobb megoldás, ha egyáltalán nem szokunk rá a cigarettára, vagy ha megtettük, akkor mihamarabb leszokunk.

Ezek a füst nélkül működő alternatívák mind tartalmaznak nikotint, és a nikotin káros hatásait nem szabad elbagatellizálni, hiszen ez felelős a függőség kialakulásáért és például megemeli a vérnyomást is. A cigarettázás során azonban a fő egészségügyi kockázatot az égés során keletkező füst jelenti. Fontos tudni azt is, hogy a füstmentes eszközök hosszútávú hatása nem ismert. Az ártalomcsökkentés legeredményesebb módja  továbbra is természetesen az, ha tartózkodunk a nikotin- és dohánytartalmú termékek fogyasztásától.

A füstmentes életvitellel máris fontos lépést tehetünk egy kevésbé ártalmas életvitel felé.

Az ártalomcsökkentésről bővebben itt olvashat.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.