Több mint húszezer postai dolgozó részesülhet az átlagnál magasabb juttatásban.

A szakszervezeti vezető szerint a csütörtöki megállapodás, amelyet több hónapos bértárgyalás előzött meg, nem jött volna létre szakszervezeti kezdeményezés, sztrájkfenyegetettség és a miniszterelnök megszólítása nélkül.

Tóth Zsuzsanna a 11,5 milliárd forintos bértömeg-növekedés egy lépcsőfok a postások súlyos bérlemaradásának ledolgozásában.

A bértárgyalásokon a postai dolgozókat képviselte még a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége és a Kézbesítők Szakszervezete.

A Magyar Posta az MTI-vel csütörtökön azt közölte, hogy az általános bérfejlesztést és az éves teljesítmény-elismerést is figyelembe véve több mint 14 ezer munkavállaló részesülhet legalább 10 százalékos bérfejlesztésben. A bérfejlesztés mellett a társaság az éves teljesítmény- elismerésre vonatkozó, már megkötött megállapodásnak is eleget tesz. Ennek összértéke így mintegy 5,5 milliárd forint. Az éves elismerés előlegét a vállalat már áprilisban kifizette a dolgozóknak, a másik fele decemberben várható.

A megemelt béreket és a visszamenőlegesen járó összeget a dolgozók az október elején esedékes bérfizetéskor megkapják.