Ruska ezzel arra a hírre reagált, miszerint délután ellenzéki parlamenti képviselők demonstrációt szerveztek a cég esztergomi gyára előtt. Céljuk - jelezték -, hogy megpróbálják rábeszélni a cég vezetőit, ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait, a 400 óra túlórát lehetővé tévő "rabszolgatörvényt". Tóth Bertalan megfogalmazása szerint a cég nemcsak a túlórák számát akarja megemelni, hanem "sárba tiporja" a jogszabályokat is

A termelés a gyárban stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása. Az idei béremelésről az egyeztetések folyamatban vannak, csakúgy, mint a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló juttatási csomag egyéb elemeiről - mondta a kommunikációs vezető.

QP | Quality Placement

A korábbi bejelentés szerint az ellenzéki pártok képviselői hétfő délután közösen keresik fel az esztergomi Suzuki-gyárat - ám ott vélhetően ne lesz könnyű dolguk.

Az esztergomi Suzuki-gyár vezetői megijedtek a közeledő ellenzéki képviselőktől, és egy behajtani tilos táblával lezárták a parkolót. Nem baj, akkor is bemegyünk a gyárba - írta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnöke a Facebook-oldalán.

A japán tulajdonú gyár tervezett meglátogatását az ellenzéki frakciók ezt azon a közös sajtótájékoztatón jelentették be, amit azután tartottak, hogy kivonultak a parlament hétfői üléséről - írta az MTI.