Magyar Gazdaságért Díjban öten, Lónyay-díjban tízen részesültek, míg Miniszteri Elismerő Oklevelet ötvenhatan vehettek át - írta közleményében az PM.

Magyar Gazdaságért Díjban részesült Eppel János, a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. ügyvezetője is. A PM méltatása szerint Eppelnek ügyvezetőként stratégiai célja a társaság versenyképességének folyamatos javítása, piaci pozíciójának megtartása és megerősítése. Kiemelt figyelmet fordít a piacon megjelenő újabb és újabb fogyasztói igényekre. Vezetésével a társaság a hazai gépjármű import meghatározó alakjává lépett elő. (A cég az állami közbeszerzések egyik nagy nyertese.)

Horváth László, a L.A.C. Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója kitartó szakmai munkájának és erőteljes érdekérvényesítő tevékenységének köszönhetően kiemelkedő eredményekkel segíti és támogatja a magyar cégek kazah piacra jutását, illetve a kazah cégek magyar piacra jutását.

Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezetője is elismerésben részesült, a PM szerint a vezetése alatt a Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel mára Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi vállalkozás rendre szerepel a 100 legértékesebb magyar cégeket tömörítő Forbes-listán.

Hans Carl Michael Unger, a Balluff-Elektronika Kft. felügyelő bizottság elnöke, az ő nevéhez köthető a Balluff GmbH legnagyobb termelő és második legnagyobb kutatás és termékfejlesztő telephelyének magyarországi telepítésének előkészítése és megvalósítása, a Pannon Egyetemmel közös kutatás-fejlesztési, mérnökképzési programok kiépítése.

Székely István József, az Info Befektetésszervező és Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezetője is miniszteri elismerésben részesült. A PM szerint az Infogroup Magyarország egyik legjelentősebb családi tulajdonú ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, az alapítója a tevékenységével élenjáró szerepet tölt be a magyar gazdaság termelői infrastruktúrájának fejlesztésében. (A cég önkormányzati ipari parkok fejlesztésében is részt vesz.)