Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Posta - a webáruházakhoz hasonlóan - már december elején jelezte, hogy 18-ig célszerű a csomagot feladni, hogy az garantáltan eljusson a címzetthez karácsonyig.

A webáruházaktól kapott információk szerint a járvány miatt jóval több az online rendelés, és ezzel együtt a csomag is. Emellett a postákon is többen adtak fel csomagot a tavalyihoz képest, december első két hetében mintegy 15 százalékkal ugrott meg a feladott csomagok száma, a postai üzemekbe beérkezett csomagmennyiség pedig ebben az időszakban megközelítőleg negyedével nőtt.

A nagyobb csomagvolumen feldolgozását az újonnan indult telephelyek is segítik, köztük a november elején átadott fóti logisztikai központ is jelentősen hozzájárult az eredményes feldolgozáshoz és kézbesítéshez.

A járvány miatt nőtt a csomagautomaták népszerűsége is. A Magyar Posta csomagautomatáinak leterheltsége a kiemelt karácsonyi szezonban 30-40 százalékkal magasabb - írta közleményébe az állami cég.

Népszerűek a csomagautomaták a városiak körében, hiszen könnyen elérhetők és megközelíthetők. A csomagok átvétele vagy feladása gyors és egyszerű, ráadásul érintésmentes. Azt tapasztalják, hogy idén az élelmiszerüzletek közvetlen közelében lévő automaták népszerűsége nőtt leginkább - mondta Törőcsik Gergő, a Magyar Posta Zrt. csomagtermék-menedzsment igazgatója.

A csomagautomatákban jellemzően két munkanapig biztosított a csomagok átvétele, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ügyfelek jellemzően 24 órán belül átveszik csomagjaikat, ami a mostani karácsonyi szezonban kiemelten fontos - tette hozzá az igazgató.