Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szabadúszók, vállalkozók életében az ügyfelek partnerek a legnyomasztóbbak (32 százalék), és az iparág helyzete is aggasztja őket, amiben tevékenykednek (29 százalék). Érdekes azonban, hogy míg a szabadúszók a stresszt inkább motiválónak találják, az alkalmazottak blokkolónak.

A túlzottan stresszes munkahely gyakran menekülésre készteti a munkavállalót: tíz munkavállalóból három váltott már munkahelyet azért, mert az előző munkahelye túlzottan stresszes volt, és ezt nem tudta kezelni. Ez nagyon magas arány, ami jellemzően a 40-49 év közötti alkalmi munkákat végzők körében jellemző.

A felmérésben részt vevő, napi négy órát dolgozó munkavállalóknak 27 százaléka vallotta, hogy egyáltalán nem stresszes a munkája. Ezzel szemben a 8 órás munkakörben dolgozónak csupán 9 százaléka találja tökéletesen stresszmentesnek a feladatait.

A felmérésből azt is kiderül, hogy a munkavállalók 39 százaléka inkább kibeszéli magából az adott konfliktust és ezzel enyhíti a belső feszültséget. 28 százalékuk kávézik, 20 százalék dohányzik. A sportolás nem népszerű (21 százalék), pedig ez lenne a legjobb megoldás.

A magyar dolgozók a pihenőidővel sem állnak jól: a válaszadók több mint felének (55 százalék) nincs pihenőideje, további 13 százalékuknak van, de nem tartják be azt. Azok, akiknek van és be is tartják, azoknál a cégeknél a munkavállalók körében is alacsonyabb a stresszesek aránya.

A munkavállalók 13 százalékának volt már valamilyen betegsége, tartós egészségkárosodása, ami a munkahelyi stressz miatt alakult ki. A munkahely-váltók körében ez az arány magasabb.