A Quaestor-csoport alapítóját, a kilencvenes évek elején a BÉT parkettjén időnként még személyesen is feltűnő Tarsoly Csabát mindig is zavarta, hogy a brókerszakma igazi "krémje" soha nem fogadta be igazán. Sem a tőzsde tanácsába (később igazgatóságába), sem felügyelőbizottságába nem került be, cégét a piac igazi "nagyágyúi" mindig is némi gyanakvással szemlélték. Annál nagyobb lelkesedéssel kárpótolta magát az ingatlanpiacon - bár sikeres befektetéseladásról nem lehetet nagyon hallani a csoporttól. Időnként olyan akciókkal hívta fel magára a figyelmet, mint az 1999-es Omega-részvénykibocsátás - de az is inkább vitte, mint hozta a pénzt. (Az egykori rocklegenda cégét 2013-ban törölte a cégbíróság.)

Kicsiben kezdték a kötvénykibocsátást

A kötvénykibocsátás a kilencvenes években még "kicsiben" kezdődött, a finanszírozási cél először egy ma is meglévő - de már régóta nem működő - kis dunakanyari szálloda volt, majd 2001-ben a felügyelet 10 miliárd forintos kötvényprogramot engedélyezett, a kötvényeket a tervezett 3 év helyett másfél év alatt eladták. A kamat mindig magas, de soha nem kiugró volt. Rendre a 12 havi dkj-hozam felett 2 százalékot igértek, de kezdetben még a kamatprémium is előfordult. A sorozat induló kamata 13,75 százalék volt.

A kötvények értékesítése több száz fős értékesítési hálózattal folyt, az utazási iroda is az ügyfélakvirálást szolgálta. A 2013-ig a tőzsde parkettjén szereplő, de végig alvó papírnak számító Quaestor kibocsátója, a brókerház a kétezres években végig 10-200 millió forint közötti éves eredményt produkált, a csoport többi tagja sem sokkal többet.

Rejtély

Hogy néhány szállodából és félbemaradt ingatlanprojektekből, valamint egy közepes nyereségszintű brókercégből hogyan lehetett előteremteni a kétezres évek elején évi 1-2, a végén már 3-4 miliárd forintot kötvénykamatokra (később pedig évi fél milliárdot a győri focira), rejtély. Olyan rejtély, amellyel a piaci szereplők többsége inkább nem foglalkozott. A kivülállók viszont hittek a marketingnek - amely évente szintén felemésztett 3-500 millió forintot - és vették a kötvényeket. Akinek nem jutott kötvény - mert eleinte még valószínűleg komolyan vették a kibocsátási limiteket -, az hozamgaranciás ügyleteket is köthetett.

A legutolsó kötvényprogramot tavaly novemberben engedélyezte az MNB - ekkor a korábbi 50-ről 70 milliárdra emelték a folyamatosan kibocsátható kötvények limitjét. A két százalékos kamattöbblet itt sem volt kirívó, de továbbra sem folyt értékteremtés.

Kamatra, marketingre és focira mehetett el a legtöbb pénz

A számokat Tarsoly Csabáékon kívül most még aligha ismeri bárki, de aligha tévedünk nagyot, ha az elmúlt 15 év kamatkiadását 50 milliárd forint közelébe, a marketing- és focibüdzsét további 10-15 milliárdra tesszük. A veszteséges ingatlanüzletek további 5-10 milliárdot vihettek el. Ez már önmagában is több, mint a legálisan eladott 58 milliárd forintnyi kötvény értéke. Ha a fiktiv kötvényekre és a hozamgaranciás ügyletekre elszámolt kamatokat is figyelembe veszük, még nagyobb, akár 100 milliárd feletti összeg is adódhat (mindez persze csak durva becslés).

Nem árt figyelembe venni, hogy a folyamatos kötvény-visszavásárlás fenntartásához a likvid eszközök viszonylag magas szintje kellett, ami szintén költséges lehetett. Valószínűleg a pénz egy részét állampapírba fektették, amely hozott kamatbevételt. (Hiszen például a március 9-i külügyes visszafizetés 3,8 miliárdját is elő kellett valahogy teremteni.)

Összességében valószínűsíthető, hogy a 210 milliárdnyi eladott kötvény pénze nagyobbrészt a pilótajáték fenntartására mehetett el. A folyamat a Buda-Cash-ügy nélkül még egy ideig valószínűleg foytatódhatott volna, de a szomorú vég már a 2000-es évek eleje óta be volt programozva és ezt a játék szervezői is tudták.