A mintegy 150 ezer tagot képviselő legnagyobb hazai szakszervezeti szövetség, a MASZSZ szerint ezzel a törvénnyel egyértelműen a munkáltatóknak kedvez a kormány, ami végtelenül felháborítja a teljes hazai érdekvédelmi mozgalmat felölelő öt konföderáció vezetőit és tagjait. A MASZSZ a parlamenti képviselőknek küldött közös tiltakozó levél mellett nemzetközi összefogást is kezdeményezett. A felháborító és jogtalan, az EU-s normákkal is szembemenő tervezetre a mintegy 60 millió tagot tömörítő Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO figyelmét is felhívta a közelmúltban - olvasható a szakszervezetek közös közleményében.

A kormány május 26-án nyújtotta be az Országgyűlésnek a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvénytervezetet. A törvényjavaslat 56. paragrafus 4. bekezdése szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter engedélyezhetné, hogy a munkáltató új munkahelyteremtő beruházás esetén munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot - a Munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakra figyelemmel - legfeljebb 24 hónap alapulvételével alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.

A hazai szakszervezetek szerint ez a módosítás súlyosan aggályos, mert

  • a törvénytervezetet a triparti (háromoldalú egyeztetés a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselőinek részvételével - a szerk.) szociális párbeszéd mellőzésével nyújtotta be a kormány, bármilyen előzetes egyeztetés nélkül;
  • a tervezett szabályozás az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve tükrében megfelelőségi aggályokat vet fel, tekintettel arra, hogy az irányelv szellemében a referencia időszak maximuma 12 hónap és az is csak meghatározott feltételek (objektív vagy műszaki okok vagy a munka megszervezésével kapcsolatos okok) fennállása és kollektív szerződés vagy a szociális partnerek között kötött megállapodás alapján lehetséges;
  • a tervezet - elfogadása esetén - jelentősen rontaná a szakszervezetek alkupozícióit, hiszen a hosszabb munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter egyoldalúan engedélyezhetné, az nem a szakszervezetek és munkáltatók megállapodásán alapulna;
  • a tervezet alapján nem kellően világos, hogy a munkahelyteremtő beruházás megvalósítása mikor minősül nemzetgazdasági érdeknek.

Mindezen aggályok miatt a szakszervezetek azzal a kéréssel fordulnak a parlamenti képviselőkhöz, hogy a törvénytervezet elfogadását csak abban az esetben támogassák, ha az a 24 hónapos munkaidőkeretre vonatkozó, aggályosnak tartott bekezdést már nem tartalmazza. A levelet a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, Kuti László, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája elnöke, Mészáros Melinda, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke, Csóti Csaba írta alá.