A projekt részeként már több gépet beszereztek, köztük egy félrotációs ofszet címkenyomót, amellyel a Magyarországon elterjedt nyomdatechnikánál akár 80 százalékkal gazdaságosabban lehet egyedi kivitelű címkéket nyomtatni - közölte a cég az MTI szerint. 

A beruházást, amelynek része a dolgozók képzése is, 2023 decemberére zárják le. A fejlesztések nagymértékben hozzájárulnak a vállalkozás munkahelyeinek megőrzéséhez, illetve az 54 fős dolgozói létszám gyarapításához. 

A 2006-ban alapított kerekegyházi székhelyű Harangpack Kft. egyedi élelmiszeripari csomagolócímke és egyéb jelölőcímke gyártásával, továbbá előregyártott mérlegcímke gyártásával foglalkozik. Jelen vannak a hazai kézműves iparban is, például egyedi borászati, sörös- és kozmetikai címkék fejlesztésével és gyártásával. Több mint 200 partnerrel dolgoznak a gyógyszeripar, húsipar-élelmiszeripar, vegyipar, étrend-kiegészítők, fitnesstermékek, kézművesipar termék előállítói közül.

Magyarország legnagyobb tekercses öntapadó címkegyártó cégének árbevétele folyamatosan nőtt, 2019-ben 1,257 milliárd, 2020-ban 1,412 milliárd, 2021-ben 1,528 milliárd forint volt. A cég 2021-es adózás utáni nyeresége 39 millió forint volt. A 2022-re tervezett árbevételük 1,9 milliárd forint.