Grandiózus történelmi kalandfilm készül Most vagy soha! címmel (korábbi munkacíme: A nap volt) a márciusi ifjak sorsfordító napjáról - jelentette be a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdai közleményében.

A film a magyar történelem egyik legdicsőbb napját, 1848. március 15. történéseit meséli el Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk forgatókönyvéből. Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip producerek, Dobos Tamás operatőr és Lóth Balázs rendező arra vállalkozik, hogy minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjét készítsék el Petőfiről, a márciusi ifjakról és arról a 24 óráról, amely megváltoztatta Magyarország történetét és mindmáig meghatározza a magyar kultúráról és függetlenségről való gondolkodásunkat - véli a Filmintézet.

Az NFI Káel Csaba filmipari kormánybiztos által vezetett Filmszakmai Döntőbizottsága 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a produkciónak, amelyből 2 milliárd forint egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás lesz.

A 106 naposra tervezett, 2022 áprilisában kezdődő forgatáson több ezer statiszta és közel 200 megszólaló szereplő működik közre.

Sikerre ítélve

A Napi.hu tavaly márciusban írt arról, hogy Rákay Philip televíziós és kommunikációs szakember egy tévés beszélgetésben jelentette be, hogy ő és alkotótársai nagyszabású, történelmi filmet készítenek elő Petőfiről a márciusi ifjakról, amelynek bemutatóját 2023-ra, a költő-forradalmár születésének 200. évfordulójára tervezik. A forgatókönyv fejlesztésére tavaly 10,1 millió forint támogatást adott az NFI, majd idén a gyártás előkészítésére 85 millió forintot.

A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és utcákkal. A rég nem látott volumenű díszletkomplexumot a produkció az NFI fóti filmgyártó bázisán építi fel, amely a forgatást követően a Filmintézet tulajdona lesz - írja az NFI. (A Filmintézet egymilliárd forintért telket is vesz a forgatáshoz Fóton, erről számolt be a napokban a Narancs.hu; a területvásárlás az NFI szerint része a fóti stúdiókomplexum folyamatban lévő, 42 milliárd forint értékű állami fejlesztésének, a szerk.)

Futószalagon a dicső magyar múlt

A kulturális kormányzat és a filmipari kormánybiztos által is kívánatosnak tartott történelmi filmek sorában az Aranybulláról is készül négyrészes tévésorozat, 600 milliós NFI-támogatással, az alkotók között van a Pertőfi-film készítésében is részt vevő Kriskó László és Rákay Philip is.

Mozifilm készül a rendszerváltás miniszterelnökéről, Antall Józsefről Blokád címmel, 1,5 milliárd forintból, valamint Hadik András magyar huszárról is, látványos lovas jelenetekkel - ennek a gyártására első körben 1,6 milliárdot adott az NFI, de a póttámogatásokkal már 2 milliárdnál jár a költés.

Tízrészes Hunyadi-sorozat is lesz a kormány 6,9 milliárdos és az NFI 3,6 milliárd forintos támogatásával. Az NFI korábbi közleménye szerint "nemzetközi léptékű tévésorozat készül külföldi partnerekkel, a Filmintézet támogatásával és a TV2 közreműködésével".

Vízilabdásokról készül dokumentumfilm

A Filmintézet 585,4 millió forint támogatást szavazott meg a magyar férfi vízilabda-válogatott legsikeresebb éveit felelevenítő, Egy, két, há’… Hajrá magyarok! munkacímen készülő dokumentumfilm gyártására. A mások mellett Kásás Tamás, Benedek Tibor és Kiss Gergely nevével fémjelzett csapat 12 év alatt (1997 és 2008 között) három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga és egy világkupa győzelmet szerzett. A dokumentumfilm rendezője és producere Zákonyi S. Tamás; a mozis bemutatója 2023 elején várható - derül ki az NFI közleményéből.