"A Paksi Atomerőmű 4. blokkján irányítástechnikai berendezés meghibásodása miatt 2020. augusztus 13-án 3 óra 45 perckor automatikus védelmi működés történt, aminek következtében a reaktorblokk leállt. Az eseménynek nukleáris biztonságra gyakorolt hatása nincsen, a szakemberek dolgoznak a probléma megoldásán" - közölte szűkszavúan honlapján az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján ehhez képest annyi plusz információt közölt, hogy egy, a nagynyomású előmelegítőhöz kapcsolódó irányítástechnikai berendezés hibásodott meg. Az utóbbi években számos alkalommal történt hasonló a paksi atomerőműben, jellemzően inkább a 2-es ésa 3-as blokkal adódik valami probléma - erről a Napi.hu rendszeresen beszámolt. A 4-es blokk legutóbb tavaly novemberben blokkolt le, akkor a problémát hivatalosan "egy transzformátorhoz kapcsolódó, árammérést végző ellenőrző berendezés meghibásodása" okozta.

Az ismétlődő termeléskiesések és olykor egészen hajmeresztő problémás helyzeteket is bemutatva, 2018. decemberében azt írtuk: nem úgy látszik, mintha a négy, egyenként 500 megawattos reaktroblokkal a Paks I. nyugodt évek elé nézhetne. Arról, hogy egy-egy ilyen nem tervezett, hirtelen leállás milyen anyagi következményekkel jár, az MVM eddig egyszer sem adott ki információt.