- Új adminisztráció lépett hivatalba; milyen változásokra számít ennek kapcsán az energiapolitikában?

- Amennyiben jól értjük a kormányzati programot, akkor a villamos energia árának a csökkentése fontos cél. Igaz, ez már korábban is prioritás volt, de a gazdasági válságban, az ország jelenlegi helyzetében ez még indokoltabb, és akár rövid távon is lökést adhat a magyar gazdaság teljesítményének.

Az MVM olyan javaslatokat készít a regulátor és a kormányzati apparátus számára, amelyekkel a villamos energia fogyasztói ára csökkenhet. Méghozzá úgy, hogy az állami tulajdonú cégcsoport jövedelmezősége ne romoljon.

A villamos energia jelenlegi fogyasztói árának mindössze körülbelül egyharmada a termék tényleges ára, a többi egyéb tételt takar. A mi javaslataink elsősorban ez utóbbi részre vonatkoznak. Látjuk azokat a strukturális problémákat, azokat a vitatható elemeket, mint például a szénfillért, a távhő-támogatást, az „ál-zöld” termelés támogatását (KÁT), és számos egyéb elemet, amelyekhez ha hozzányúlunk, akkor viszonylag kis érdeksérelemmel árat lehet csökkenteni, és közben az állami tulajdonos nyeresége is megmaradhat.

Az MVM az elmúlt években szerencsés volt amiatt, hogy a kormány- és ellenzéki oldal a főbb kérdésekben együtt szavazott. A Paksi Atomerőmű üzemidejének 20 évvel való meghosszabbítása 95 százalék fölötti támogatást kapott a parlamentben; az új paksi blokk építésének tervét is szinte egyöntetűen szavazták meg. A rendszerirányító és a hálózat függetlenségéről szóló kérdés esetében ugyancsak együtt szavazták meg a képviselők azt, hogy a hálózat marad az MVM-en belül, és így kell megoldani a tevékenységi függetlenségét, vagyis nem kellett leválasztani és eladni. Azt gondolom, ezek annyira látványos, jelzés értékű döntések, hogy ez az irány a jövőben sem fog megváltozni.


- Többek, így például az Energia Klub is kifogásolja, hogy a Pakssal kapcsolatos döntéseket megalapozó adatok egy része nem nyilvános.

- Az MVM folyamatosan szolgáltat adatokat és részletes dokumentációt számos civil szervezetnek, akik ezt kérik. Látni kell azonban, hogy a társaság speciális helyzetben van, nagyon szűk az a mezsgye, amin egy piacon tevékenykedő állami vállalat haladni tud: egyfelől köteles kielégíteni a nyilvánosságra vonatkozó igényeket, másfelől azonban a versenytársai előtt a kártyáit nem szeretné teljesen fölfedni.

Az azért senkinek nem lehet célja ebben az országban, hogy egy nemzeti tulajdonú, stratégiai céget külföldiekkel szemben indokolatlan hátrányos helyzetbe hozzon – pedig végső soron itt erről van szó.

Az atomerőmű építésénél is ez a helyzet; nem szabad elfelejteni, hogy a régióban több új atomerőmű tervezése és építése is folyamatban van, márpedig a tőlünk – sokszor nyilvánvalóan nem saját célra – kért adatok között sok olyan, üzletileg szenzitív információ van, hogy akár jelentős károkat is okozhat az nyilvánossággal járó érdeksérelem.


- A Vértesi Erőmű ügye nagy nyilvánosságot kapott az utóbbi időben, és azt is lehetett tudni, hogy az MVM gazdasági alapon már évekkel ezelőtt a felszámolás mellett döntött volna, azonban a politika elsősorban szociális okokra hivatkozva az állapot fenntartása mellett foglalt állást.

- A Vértesi Erőmű sorsa már régen nem energiapolitikai kérdés. Az erőmű a hazai ellátási viszonyok között is kis jelentőségűnek számít, vagyis a léte, avagy nemléte nem befolyásolja érdemben sem a hazai kínálatot, sem pedig az ellátásbiztonságot. Nem kell energetikai szakembernek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, az ötven évvel ezelőtt épült műszaki berendezés ma már inkább ipari műemlékre hasonlít, mint egy modern, környezetkímélő termelő berendezésre. Még ha a legbőkezűbb szociálpolitikát gyakoroljuk, akkor is bődületes pazarlás ebbe az ipari műemlékbe még pénzt önteni. Nem mellékesen minden háztartás évente akár ezer forint felett fizet az úgynevezett szénfillér intézményén keresztül, ami kizárólag a Vértesi Erőmű támogatását szolgálja. Az állam pedig tízmilliárdos osztalékbevételtől esik el az MVM Vértesnek nyújtott támogatása miatt. Nagy kérdés, hogy miért pont a Vértesit támogatjuk, miért nem más, korszerű hazai termelőket?

- Föl tudták tenni ezt a kérdést a minisztériumnak?

- A mindenkori kormányzatnak az elmúlt tíz-tizenöt évben folyamatosan jeleztük ezeket a problémákat. Amikor azonban például két-három évvel ezelőtt szárnyalt a villamos energia ára, akkor a Vért vesztesége is kisebb volt, tehát jóval kisebb dotációra volt szükség. A válság eredményeként csökkenő villamosenergia-igények miatt viszont látványosan megnőtt az erőmű támogatási igénye. A javaslatunk az, hogy egy tervezhető program keretében zárjuk be az erőművet, és az ezáltal fölszabaduló pénzből, és az MVM plusz forrásaiból az ott dolgozó 1270 embert lássuk el más munkával. Azt gondolom, hogy ezt az új politikai vezetés is gyorsan átláthatja, így olyan döntés születhet, amely a szociálpolitikát figyelembe veszi, de a pazarlást megszünteti.

- Nem titok, hogy az MVM szeretne kisebbségi részesedést szerezni az E.On Hungária irányítása alatt álló három áramszolgáltatóban; utóbbi cég pedig a szolgáltatók kisebbségi tulajdonának és a gönyűi erőmű résztulajdonának átadásáért cserében részesedést szerezne az MVM leányvállalatokban és a Dunamenti Erőműben.

- Zajlik az előkészítés, nemrég fejeztük be az áromszolgáltatók átvilágítását, és az egyes társaságok értékelése is tart már; jelenleg egyébként egy meglehetősen kemény alkufolyamatban vagyunk a számokról. Az MVM stratégiájának egyik kulcseleme, hogy az 1995-ös privatizációban elveszített kis- és középfeszültségű áramhálózatokat legalább részben visszaszerezzük a nálunk maradt nagyfeszültségű hálózatok mellé.

Ez jellemzően a települések vezetékhálózatát jelenti, amely a kilencvenes évek közepén az áramszolgáltatók magántulajdonába került. Már visszavásároltuk magunkat az áramszolgáltatók egy részébe, és ma úgy látom, hogy ez az év végéig az E.On esetében is jó eséllyel befejeződhet.

Fontos leszögezni, hogy a Magyar Villamos Művek a kezdetektől ellenezte a privatizációt. Amikor a társaság látta, hogy a magánosítást nem tudja megakadályozni, több olyan javaslatot tett, amelyek arra vonatkoztak, hogy a privatizáció technikája más legyen, és így a többségi rész a társaságnál maradhasson.

Azt gondolom, 15 év elég volt ahhoz, hogy nagyon sokan rájöjjenek: a privatizáció nem volt szerencsés döntés. Friss tőke lényegében nem érkezett ezekbe a cégekbe; ami modernizációt, beruházást végrehajtottak, az kizárólag a szolgáltatói saját cash-flow-ból történt, és ez erőműveknél ugyanez volt a helyzet.

Inkább az a jellemző, hogy a nyereség osztalék formájában külföldre távozott - márpedig rendkívül nyereséges cégekről beszélünk. Itt már nem csak energiapolitikáról van szó, hanem arról a makrogazdasági problémáról, miszerint az ország alap-infrastruktúráján képződő nyereség külföldre megy-e, vagy belföldön marad - legyen az villamos energia hálózat vagy éppen vízközmű. Azt hiszem, a válaszok döntő többsége politikai hovatartozásra való tekintet nélkül már a magyar tulajdon mellett foglal állást. Így ugyanis a nyereség bent maradhat az országban, ami makrogazdasági szinten is masszív, eurómilliárdos tétel az adott időszakot tekintve.


- Az előző kormányzat idején végzett vizsgálat azt találta, hogy a Villamos Művek egyike azon kevés, még állami tulajdonban lévő társaságnak, amely viszonylag könnyen tőzsdeképessé tehető. Tőzsdei cég lesznek?

- Amikor az előző kormány azt a döntést hozta, hogy az MVM-et és a Mavirt tőzsdére viszi, akkor az egy tulajdonosi utasítás volt, és az MVM-csoport nagy vehemenciával meg is kezdte a fölkészülést. Számos olyan átalakítás történt a csoporton belül a belső szabályozásban, a társaságirányítás területén, amelyek a tőzsdeképességhez vezetnek.

A felkészülést körülbelül fél évvel ezelőtt sikeresen lezártuk, vagyis, ha a tulajdonos úgy kívánná, az MVM-csoport 3-4 hónapon belül bevezethető lenne a tőzsdére. Ez a néhány hónapos időtartam tulajdonképpen már nem a fölkészülésre kell, hanem magának a részvénykibocsátásnak a technikai, jogi levezényléséhez. Ma még nem látható, hogy lesz-e erre irányuló tulajdonosi szándék.

Egy kisebb, 9-10 százalékos pakett bevezetése megítélésem szerint hasznos lenne a cég szempontjából. Az irányításban nem hozna változást, viszont nagyobb átláthatóságot hozna a jelentési kötelezettség vállalásával, független igazgatósági tagot adhatna a társaságnak - a nyugat-európai példák azt igazolják, hogy ez működőképes megoldás lehetne. Az MVM-nél azonban értjük az idők szavát, és jelenleg nem erre koncentrálunk.


- Az utóbbi években mintha megváltoztak volna a piacnyitással kapcsolatos álláspontok Európában, úgy tűnik csökkent a liberalizációs folyamat lendülete.

- A liberalizációs dogma rádöbbentette az európai regulátorokat és fogyasztókat arra, hogy a piacnyitás nem ad választ minden kérdésre. A liberalizáció üdvös, ha fokozza a fogyasztóért folyó versenyt, ami az árak csökkenését és a szolgáltatás minőségének emelkedését hozhatja. Viszont ellenkezik szinte minden helyi érdekkel, amikor szinte automatikusan megjelennek az árhullámok, és a volatilitás; amikor ezért nem épülnek új berendezések, mert nem lehet közép- és hosszútávra tervezni; vagy amikor a hosszútávú megállapodások hiányában drágábban jutnak hitelhez a cégek.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a piaci verseny mellőzhető lenne, sőt, a másik erős érvet az eröltetett liberalizációval szemben éppen a versenyszempontok adják. Amikor Európa egy-másfél évtizede elindította a folyamatot, akkor az európai országokban, így a régióban is voltak nemzeti cégek, sőt, a nagyobb tagállamokban tartományi szereplők is jelen voltak. Ehhez képest a valódi verseny helyett 15 év alatt kifejlődött három olyan mamutcég, amelyek maguk alá gyűrték fél Európát. Az erőltetet liberalizáció tehát az ellentétes hatást váltotta ki.