Gulyás J. Attila írása.

Nem látogatható az elkövetkező két hétben a keszthelyi Reneszánsz Erotikus Panoptikum, október 6-án ugyanis tűz ütött ki a népszerű kismúzeumban. Füst ömlött ki a sétáló utcai gyűjtemény egyik ablakából, amely ugyan nem adott sok munkát a több helyről is odaérkező tűzoltóknak, de beavatkozásukra feltétlenül szükség volt. 

A páraelszívó lett zárlatos, ám mivel nem volt alatta szőnyeg, nem volt, ami lángra kapott volna - ismertette a Napi.hu-val a történteket Túri Török Tibor muzeológus, szobrász, a panoptikum ötletgazdája és tulajdonosa.. A különcségekre nyitott szakember egyébként a pajzán, szilikonból készült reneszánsz figurákat felsorakoztató gyűjtemény mellett még egy kisebb, népviseletbe öltöztetett baba-, csiga-, és nosztalgia- gyűjteményt,  sőt, egy kizárólag felnőtt érdeklődők számára látogatható horroráriumot és kínzókamra-múzeumot is üzemeltet.

"Az erotikus panoptikum a reneszánsz irodalmat szolgáló könyvillusztrációk felhasználásával, illetve ezek ihletése nyomán jött létre. Három évre volt szükség ahhoz, hogy a Képző- és Iparművészeti Főiskola (ma már egyetem) néhány hallgatója, ha úgy tetszik kedvtelésből vagy diplomamunkaként elkészítse ezeket a pajzán históriákat felidéző, tizenkét, háromdimenziós szilikonfigurát" - mesélte el az erotikus gyűjtemény rövid történetét Túri Török Tibor a látnivalókban gazdag, keszthelyi kismúzeumok vezetője, aki elmondta, így jött létre a prágai Hradzsim és az amszterdami Sex Machine Museum után a Reneszánsz Erotikus Panoptikum.