Arra számítunk, hogy változni fognak a támogatási rendszerek május után – mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A kormány a májusi határidők után is szeretné fenntartani az ársapkákat, erről pedig egyeztetéseket kezdenek a Mollal, illetve több érdekképviselettel.

Perlusz László úgy értelmezte a miniszterelnök szavait, hogy ezeknek az árkorlátozásoknak nem megrázkódtatásszerű kivezetését tervezi a kormány, hanem fokozatosan csökkentené őket. Arra számítanak, hogy be kell avatkozni a jövőben is.

„Nagyon messze vagyunk már az októberi áraktól. A mi problémánk, hogy a beszállítókra nem vonatkozik semmilyen árkorlátozás, ezért azt szeretnénk elérni, hogy az ő általuk alkalmazott árat is valamelyik naptári naphoz kösse a kormány” – mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. Jelenleg van olyan termék, amelynél egy kiló eladásából akár 300-400 forint veszteségük keletkezik a szövetséges tartozó kiskereskedőknek.

A VOSZ főtitkára arról is beszélt, hogy a gyakorlatban még nem érződnek a gazdasági nehézségek, és mivel továbbra is munkaerőhiány van Magyarországon, a munkaerőpiac fel tudja szívni az Ukrajnából érkező menekülteket. Ugyanakkor a három-ötszörös áron megkötött áram- vagy gázárszerződések, a visszaszoruló piacok vagy az ismét akadozó ellátási láncok miatt, ha nem is pánikban vannak, de nagy a félelem és bizonytalanságérzet a vállalkozók körében.