A Realitatea-Catavencu román médiabirodalom fő részvényese a Hotnews című romániai hírportálnak adott interjújában kifejtette: terjeszkedni akar a Moldovai Köztársaság, Magyarország és Szerbia audiovizuális médiapiacán is. Az üzletember azzal indokolta döntését, hogy ezek az országok "közel állnak a szívéhez" - írta az MTI-Eco. Vantu mindhárom országban elsősorban televíziót akar alapítani. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon és Szerbiában milyen típusú televíziót akar működtetni, kijelentette: a romániai Realitatea TV politikai és a The Money Channel gazdasági-pénzügyi hírtelevíziók jellemzőit ötvöző új adóra gondolt. Reméli, hogy a két országban legkésőbb 2011-ig megnyithatja a saját televízióját. Vantu ugyanebben az interjúban megerősítette, hogy nem hisz az írott sajtó jövőjében, ezért leépíti fokozatosan romániai médiabirodalmának ezt a részét, és az internetes médiába, a rádióba, de főleg televízióba fog beruházni. A 2000-ben csődbe ment Országos Befektetési Alap (FNI) miatt a román közvélemény számára vitatott múltú üzletember médiabirodalma jelentős - a román sajtó szerint 15 millió euró - veszteséget halmozott fel. Vantu a nemzetközi gazdasági válság mellett azzal magyarázza a kedvezőtlen pénzügyi mérleget, hogy csak öt éve vette át a médiacsoportot, amely azóta folyamatosan terjeszkedett, és beruházásokat igényelt. A gazdag románok legutóbbi toplistája szerint - amit a Capital című gazdasági hetilap készített el - Vantu a harmadik helyet foglalja el, vagyonának értékét 1,2 milliárd euróra becsülték.