A nyílt tender módosítását az ajánlatkérő Karcag Városi Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben

A "Milánói Világkiállítás magyar pavilon elhelyezése" című projekt kivitelezésére tavaly augusztus 11-én kötött szerződést a város, amelyet most február 7-én módosított, miután nem kapta meg a kormány által megítélt támogatást. Ezért a szerződés a támogatás megérkezése után lép hatályba úgy, hogy a város öt nappal korábban közli a hatálybalépés időpontját a kivitelezőkkel.

Frissítés: Csütörtökön, cikkünk megjelenése után Szepesi Tibor, Karcag polgármestere jelezte lapunknak, hogy a felépítéshez szükséges forrás a rendelkezésükre áll, az a város számláján megtalálható.

A Napi.hu tavaly, a közbeszerzés eredményének kihirdetése után írt arról, hogy zöldmezős beruházásként valósul meg a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának (ezt nevezte el a sajtó Sámándobnak) újra felépítése Karcagon, a beruházás generálkivitelezői feladatait a miskolci - korábban budapesti - székhelyű Zeron Befektető Zrt. és a székesfehérvári Peszter Ingatlanforgalmazási, Építőipari és Kereskedelmi Kft. nyerte el, nettó 3 milliárd 757millió forintért. Az épület "kulturális, közművelődési, hagyományőrzési célú művelődési központ funkciójú" lesz.

A karcagi önkormányzat a beruházás megvalósítására kiírt korábbi közbeszerzést 2020-ban még eredménytelennek minősítette a rendelkezésére álló fedezetthez képest magas - nettó 2,6 milliárd forint körüli - árajánlatok miatt. A karcagi önkormányzat 2019. január végén már szerződést kötött a karcagi, Fürdő utcai helyszín területrendezési, út, parkoló és alapközmű előkészítő munkáinak elvégzésére, nettó 298 millió forintért (bruttó 378 millió forint) a Maxicargó Kft.-vel.

A Sámándobra hasonlító - eredetileg Életkert nevet viselő - kiállítási pavilon Karcagra szállításáról 2015 decemberében döntött a kormány.

Ami pedig a projekt finanszírozását illeti: a kormány még 2019-ben 1 milliárd 108 millió forintot hagyott jóvá Karcagnak, a 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának újjáépítésére. Tavaly decemberben pedig arról adtunk hírt, hogy a kormány Karcag Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatására 4 milliárd 435 millió forintot hagyott jóvá, de akkor a kormányhatározat nem részletezte, hogy ezt mire fordíthatja a város.