A tavalyi év utáni két számjegyű növekedéssel a magyar leányvállalatot immár a 35 milliárdos árbevételű szintre emelte az elmúlt évi teljesítmény, amelyből majdnem 50 százalékát teszi ki az export. Az SAP tavalyi 20 százalékos növekedésével szemben a magyar it piac körülbelül 10 százalékkal bővült.

Ablonczy szerint ez azt is mutatja, hogy az SAP a piac olyan részén tevékenykedik, amely részben az it-piacnak is húzóágazata, illetve a magyar gazdaságnak is plusz hozzáadott értéket tud adni. A magyar leány EBITDA-ja stabilan 1 milliárd forint körül van, hogy a hazai operációt és a cash flowt biztosítani tudják - tette hozzá az ügyvezető újságírói kérdésre válaszolva.

Ablonczy szerint a vállalat növekedésének alapja, hogy egyre több cég indítja el a digitális átalakulását SAP-alapokon, amelyet sok esetben a hr-terület megújításával kezdenek. Idén például a cég már elérte, hogy Magyarországon már 100 ezer dolgozó intézi a munkaszervezési ügyeit az SAP felhő alapú megoldásain (Success Factors) keresztül, de a szoftvervállalat több jelentős átalakítást végzett többek közt a közlekedés, a logisztika, a pénzügyi szektorokban is.

Az állami vállalatok is SAP-val modernizálnak

Az állami vállalatok, szervezetek is egyre növekvő számban fordulnak a legmodernebb it-megoldások felé. Ennek köszönhető például az is, hogy újabb keretmegállapodást kötöttek a Központi Ellátási Főigazgatósággal, és hosszú távú szerződést írtak alá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel is.

Ablonczy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar leányvállalat árbevételének 10 százalékánál kevesebbet tesz ki a tradicionális központi közigazgatási terület, az állami vállalatokkal együtt vett részesedés pedig 30 százalék körüli.

Az oktatás területén jelenleg 10 magyar felsőoktatási intézménynél zajlik SAP technológia bevezetése, amellyel a projekt befejezése esetén immár 23-ra emelkedik majd az ilyen rendszert használó intézmények száma - mondta el az ügyvezető. Az egyetemek köréhez januártól az általános iskolák is kapcsolódhatnak, a tervek szerint ugyanis ezek az oktatási intézmények is kaphatnak egy egységesített SAP-rendszert - derült ki a sajtótájékoztatón.

Beindult a felhőbiznisz

A szoftvervállalat növekedésében a felhő üzletág az egyik legdinamikusabban fejlődő szegmens - immár Magyarországon is. A magyar tárhelyszolgáltatás 6 milliárd forintot tesz ki, melyből az SAP-nak 20 százalék feletti részesedése lehet - mondta Ablonczy.

Ez a bővülés az ügyvezető szerint annak is köszönhető, hogy sikerült áttörni egy kritikus határt: a vállalatvezetők ugyanis most már elfogadják, hogy a felhő sem biztonság, sem személyre szabottság tekintetében nem nyújt kevesebbet, mint a korábban általuk is megszokott helyi megoldások, sőt, olyan területeken is gyorsan bevezethető standard folyamatokat érhetnek el, amelyek egyébként komoly beruházásokat igényelnének. Miután ez a rendszer előfizetési díj alapon működik, így a kisebbek számára is egyre elérhetőbbé válik - tette hozzá.

Mit tartogat a jövő?

A jövőre vonatkozó terveket illetően Ablonczy reményét fejezte ki, hogy az SAP magyar leánya idén eléri a 40 milliárdos árbevételt, a növekedés motorját pedig a szélesedő termékválasztékban és az innovációs portfólióban látja, amely elmondása szerint lehetőséget kínál a magyar informatikai cégeknek is, hogy fejlesztőként, viszonteladóként erősítsék üzleti teljesítményüket.

Az ügyvezető a növekedés területét abban látja, hogy az SAP egyre szélesedő portfóliójával olyan területeket hoz be a "mérhető piacra", amelyek korábban az alkalmazások piacának nem mért részébe tartoztak. Ennek a bővülésnek pedig az SAP a 70-80 százalékát el tudja hozni - vélekedett Ablonczy.

A vállalat egyébként olyan szegmensekben kíván piacvezetővé válni Magyarországon, mint a mesterséges intelligencia, a prediktív analitika, a dolgok internete (Internet of Things - IoT), a valós idejű monitoring.

Ezzel párhuzamosan az SAP Hungary Kft. dolgozóinak létszáma is dinamikusan bővül: 2018 végére a tervek szerint elérik az 1200 főt az egy évvel korábbi, közel ezerfős létszámhoz képest - árulta el az ügyvezető.

A német gyökerű SAP szoftvergyártó éves árbevétele meghaladja a 23 milliárd eurót, munkatársainak létszáma megközelíti a 100 ezret. Megoldásait világszerte több mint 400 ezer szervezet használja a legkisebb cégektől a legnagyobb vállalatcsoportokig.

Képünk forrása: Shutterstock