A szakma a most elkészült, a 1978-ast felváltani igyekvő szabályozóval kapcsolatban finoman szólva borúlátó, egyes vélemények szerint semmi újat nem nyújt, nem védi a kicsiket és a beszerzési ár alatti értékesítés ellenőrzését továbbra is az agrárlobbi kezében hagyja. A NAPI Gazdaság által megszerzett kormány-előterjesztés „első ránézésre” ártalmatlan és vékonyka a kiskereskedelmi piac nagyságához képest. Az egyetlen újdonság, hogy a kereskedelmi törvényben újrafogalmazzák, természetesen más jogi terminusokkal, a gazdasági erőfölényt. A versenytörvény hatályos szabályai szerint általában a 30 százalékos piaci részesedéssel bíró vállalat áll erőfölényben. A kiskereskedelemben azonban a készülő törvény alapján már az ennek kevesebb mint harmadával bíró vállalkozások is erőfölényben lennének. A tervezet negyedik paragrafusának negyedik bekezdése szerint „Vélelmezni kell a jelentős piaci erő fennállását, ha az adott kereskedő kereskedelmi tevékenységéből származó tárgyévet megelőző évi konszolidált nettó árbevétele alapján megállapítható piaci részesedése meghaladja a 8 százalékot.” A törvény úgy fogalmaz, hogy a kereskedőnek tilos az erőfölényével visszaélni a mikro-, kis- és középvállalkozó beszállítókkal szemben. Ugyanakkor nem tér ki a szabályozó az erőfölénnyel való visszaélés fogalmára, ha az két multi, például egy hipermarketlánc és egy nemzetközi élelmiszer-feldolgozó között történik. Az elemzők véleménye az, hogy a vevői erő vizsgálatát ráadásul ki kellene terjeszteni az élelmiszeripar-mezőgazdaság kapcsolatára is. Néhány nagy üzletlánc ugyanis úgy értékeli, hogy a kereskedelmi törvény egyértelműen velük akarja kompenzálni a mezőgazdasági termelők gyenge támogatási rendszerét. Az erőfölényes helyzet túlzott szabályozása azonban arra is vezethet, hogy a nagy magyarországi üzletláncok szívesebben fordulnak majd a szomszédos országokban működő testvérvállalataik beszerzési csatornáihoz, átlépve a honi regulák miatt adódó bonyodalmakat, illetve a számukra előnytelen áralkukat. További részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban