Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lassan annyian lesznek, mint a dunakesziek, kedvenc autójuk pedig a háromajtós Mini – két év alatt több mint 40 ezren regisztráltak a 2019 tavaszán elrajtolt Share Now carsharing szolgáltatására. Az ügyfelek ebben az időszakban közel 2,8 millió kilométert vezettek. Ráadásul a felhasználás mértéke folyamatosan emelkedik: a szolgáltatás második évében 130 százalékos növekedés történt még a járványhelyzet idején is.

A felhasználók között akadnak „nagyétvágyúak”, bár az még a Share Now gyakorlatában is kirívónak számít, hogy valaki – többek között Eplényt, Felsőőrsöt, Nyíradonyt és Budapestet is érintve – 1937 kilométert autózzon le egyetlen bérléssel. És bár esküvői járműként is többen választottak Share Now-autót, az elmúlt két évben olyan is előfordult, hogy a szülészetre jutott be így egy „mindenórás” kismama.

A fokozódó kihasználtságot mutatja az is, hogy az átlagos úthosszúság 70 százalékkal, 48 percre nőtt az indulás évében mérthez képest. Noha a bérlések zöme továbbra is percalapú, folyamatosan emelkedik a többnapos utak aránya. „Ez arra utal, hogy az alapesetben a fenntartható városi mobilitás részeként azonosított autómegosztás a megfelelő szituációkban a saját vagy céges tulajdonú gépkocsik helyettesítőjeként is remekül működik” – vélekedik Buday Bence, a Share Now ügyvezető igazgatója.

A Share Now vállalati felhasználását az is erősíti, hogy bizonyos feltételek mellett a carsharing a vállalati autók alternatívájaként is szóba jön. Ezt felismerve egyre több közép- és nagyvállalati döntéshozó tekint munkavállalói juttatásként az autómegosztásra, és nem véletlenül: a szolgáltatás adómentesen illeszthető be a vállalati cafeteria-rendszerbe.

Míg sok vállalatnál az elmúlt év inkább a lassításról és a lehetőségek mérlegeléséről szólt, addig a Share Now számára a folyamatos innováció és a meredeken növekedő mobilitási igények kiszolgálása állt a fókuszban. A dolgozói létszám növelése, új szolgáltatáselemek, új zónaszigetek és az elérhető autók számának növekedése jellemezte az elmúlt egy évet.

Két év alatt az autópark mérete 210-ről 350-re nőtt és mára már három különböző elektromos modell is elérhető: az elektromos Mini, a BMW i3 és a smart EQ fortwo. A népszerűségi listát két év használati adatai alapján a háromajtós Mini vezeti.