A csődeljárás kezdő időpontja január 17. A határozat szerint a végzés közzétételétől az adóst fizetési moratórium illeti meg, a bíróság által kirendelt vagyonfelügyelő a PARA Gazdasági Tanácsadó Kft. A csődfeljárás megindításáig a játékáruház ideiglenes fizetési haladékot kapott.

Gulliver Kft. tavaly decemberben folyamodott csődvédelemért, azt követően, hogy számlavezető bankja a karácsony előtti héten felmondta a szerződését és inkasszózott. A cég 27 boltja (a Bambini bolthálózat üzleteivel együtt) december 21-én szombaton zárt be, a webáruháza pedig már előző este leállt.

A nyilvános cégadatok szerint a játékkereskedő cég 2011-ben 4,74 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, míg 2012-ben 4,08 milliárd forintot. Mérleg szerinti eredménye ugyanakkor mindkét évben veszteséget mutatott, 2011-ben meghaladta a 266 millió forintot, míg 2012-ben a 36 millió forintot. Tavaly november 29-én közzétett adatai szerint az értékesítés nettó árbevétele 2013. első félévében 1,31 milliárd forint volt, miközben a vesztesége több mint 307 millió forintra nőtt.

QP | Quality Placement