Az igényeknek megfelelően az OTP Bank teljesen megújítja a lakossági internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatását, amely már valamennyi, OTPdirekt – tehát a „régi” - internetbanki szolgáltatási szerződéssel rendelkező ügyfél számára elérhető. Az OTPdirekt szolgáltatások mellett az új digitális szolgáltatásokat (DSZ) folyamatosan fejleszti a bank, fokozatosan kerülnek bele az újabb és újabb funkciók. A párhuzamos működési időszak (jelenleg az OTPdirekt-es és DSZ-es csatornák egymással párhuzamosan működnek) fontos mérföldkövéhez érkeztek most, mivel az új OTP MobilBank funkcióit tekintve szinte teljesen utolérte, sőt, meg is haladta a SmartBankot, ezért a lakossági ügyfélkörben 2022. március 1-től kivezetik a korábbi mobilalkalmazást. 

A vállalati SmartBank alkalmazást egyelőre nem érinti ez a változás, és az OTPdirekt internetbank szolgáltatásait is még lehet használni 2022-ben, bár az új lakossági InternetBank fejlesztése révén egyre több ügyfelünk vált erre az új platformra.

A lakossági SmartBank kivezetését követően átmenetileg a lakossági ügyfelek továbbra is be tudnak majd lépni a korábbi alkalmazásba, de a belépést követően számukra már csak az új InternetBank- és MobilBank egyszerűbb, azonosított regisztrációja lesz elérhető az applikáción belül.

Érdemes a regisztrációt már most megtenni. Ez megtörténhet, akár a „régi” alkalmazásokból – SmartBank, OTPdirekt internetbank -, akár az OTP Bank honlapjáról, vagy az új OTP MobilBank alkalmazás letöltésével az App Store-ból illetve a Google Payből. A letöltést követően az ügyfelek néhány egyszerű lépéssel létrehozhatják új digitális felhasználói fiókjukat, amellyel megkötik a Digitális Szolgáltatási Szerződést. Ezután már ki is próbálhatják az új internetbanki és mobilbanki funkciókat.

Mit is jelent a változás?

A részleteket Kuhárszki András, az OTP Bank digitális csatornáinak fejlesztéséért felelős vezetője ismertette a Napi.hu-val.

- Hányan használják már az új mobilbankot és az új internetbankot? Hányan vannak, akik még mindig a régit használják? 

- A mobilbankot rendszeresen használó ügyfeleink száma az elmúlt másfél év alatt megduplázódott,  ezért is gyorsítottuk fel még jobban az új mobilbanki app fejlesztését is. 

Mindez lehetővé teszi, hogy várhatóan a jövő év március 1-jétől a lakossági SmartBank szolgáltatást kivezessük, és lakossági ügyfeleink már csak az új mobilalkalmazást használják majd. Az új szolgáltatásra már közel 600 ezer ügyfelünk regisztrált. 

- Mitől jobb az új InternetBank és az új OTP MobilBank, mint a régi?

- Az OTP Bankban azon dolgozunk, hogy élenjárjunk a minőségi, kényelmes és biztonságos digitális szolgáltatások fejlesztésében ügyfeleink számára. Éppen ezért, amikor elkezdtük az internet- és mobilbanki szolgáltatásaink megújítását, nem egy egyszerű ráncfelvarrást végeztünk el, hanem teljesen új alapokra helyeztük az ügyfeleinkkel való kapcsolattartást azért, hogy a digitális felületeinken is ugyanazt a teljeskörű szolgáltatást nyújtsuk ügyfeleinknek, amelyet a bankfiókjainkban már megszokhattak. Az innovatív új funkciók, a felhasználóbarát felületek és a letisztult design pedig segítik majd ügyfeleinket pénzügyeik kézbentartásában, tudatos kezelésében. Meghatározó lakossági bankként a célunk, hogy a gyorsan változó ügyféligényekre a korábbiaknál rugalmasabb reagálást lehetővé tévő megoldásokra építkezzünk, és a korábbiaknál is funkcionálisabb és könnyebben használható alkalmazásokat fejlesszünk. Átgondolt tervezés, letisztult dizájn, modern felületi elemek, érett megjelenés jellemzik új internet- és mobilbankunkat. Az látjuk, hogy ügyfeleink visszajelzései igazolják, jó úton járunk, nyugodtan mondhatom, hogy számos fejlesztésünk közül az idei év egyik legjelentősebb innovációjának minősülnek új platformjaink, illetve az ezekhez kapcsolódó Digitális Szolgáltatási Szerződés (DSZ).

Kuharszki András,
Kuhárszki András, az OTP Bank digitális csatornáinak fejlesztéséért felelős vezetője. Kép: OTP Bank

A megszokott szolgáltatások mellett az új InternetBankban és az új MobilBankban számos új funkciót kínálunk már most is, ilyen például a Kiadásfigyelő, OpenBank, állampapír vásárlás mobilon, megtakarítási portfolió, adományozási lehetőség átutaláskor, online személyi kölcsön igénylés.

- Miért nem a régi csatornákat fejlesztették tovább az új irányba, és mi volt az oka ennek a lassú átmenetnek, amelyben a kétféle megoldás párhuzamosan működik hosszú időn át?

Digitális csatornáink megújítása időszerű volt, de ez nem csupán új szoftverek írását és az IT-infrastruktúra fejlesztését jelenti, hanem egy teljes funkcionális, és felületi megújulást is. Ahhoz, hogy ügyfeleink minél egyszerűbben kezelhessék pénzügyeiket az új alkalmazásainkkal, arra is szükség volt, hogy a jogi környezetet, a bank és az ügyfeleink között meglévő szerződéses kapcsolatot is hozzáigazítsuk az új idők elvárásaihoz. Ez az új, megváltoztatott szabályrendszer a Digitális Szolgáltatási Szerződés, amelyet az OTPdirekt szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek online megköthetnek.A jövőbeli cél az, hogy a bank online világa is pont olyan univerzális legyen, mint amilyenek most az offline térben a fiókok, tehát a felhasználók az azonosítást követően online is ugyanúgy elérjék mindazokat a lehetőségeket, termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket az OTP Csoport biztosít. 

Az átmeneti időszak oka a számtalan népszerű, OTPdirektben elérhető funkció átültetése az új alkalmazásokba, melyek fejlesztése hosszú időt vesz igénybe. Másrészt arra törekszünk, hogy ügyfeleink kényelmesen, saját ütemükben és zökkenőmentesen tudjanak áttérni az új szolgáltatásokra, legyen idejük kipróbálni és megszokni az újdonságokat, az esetleg még hiányzó funkciókat pedig egyelőre megtalálják a régi alkalmazásokban, ezért átmeneti ideig a régi és az új felületek egyaránt elérhetőek. Első lépésben, ahogy már említettem, a lakossági SmartBank mobilbanki alkalmazást vezetjük ki, jövő március elsejétől. Az új digitális szolgáltatások fejlesztése egyébként már elkezdődött a vállalati ügyfélkör számára is, de addig is, számukra az OTPdirektet és a SmartBank alkalmazás használatát továbbra is változatlanul biztosítjuk.

- Az új mobilbankban és internetbankban milyen további fejlesztéseket terveznek bevezetni? 

- A kivezetésig minden olyan fontos funkció elérhető lesz az új MobilBankban, amely a SmartBankban megtalálható, sőt számos olyan extra funkció is, amelyek a SmartBankban nem elérhetőek (például az előbb említetteken felül számos tranzakció szűrési lehetőség, tranzakciók pontos helyszíne térképnézettel stb.). 

Az új appba jellemzően kéthetente kerülnek be új fejlesztések vagy kisebb-nagyobb módosítások, ügyfeleink visszajelzéseit, igényeit is figyelembe véve, erősítve a minél teljesebb digitális ügyintézési élményt. 

- Az OTP Csoport nemzetközi szinten is tervezi-e a közös elektronikus platformok fejlesztését, mint például az Erste a George-nál, vagy ez magyar szolgáltatás marad?

- Az OTP Csoport 11 országban van jelen, ezek – kissé túlzóan bár, de mondhatni – tizenegyféle piacot jelentenek, az egyes országokban igen eltérő az ügyfelek digitális érettsége, szolgáltatásigénye, a piac mérete, a bank piaci részesedése, és még sorolhatnám. A különbségek ellenére azonban az látható, hogy mindenhol teret hódítanak az új, akár mobiltelefonnal elérhető szolgáltatások, a járvány miatti korlátozások mindenhol felgyorsították az online folyamatok fejlesztését. Folyamatosan vizsgáljuk a jó gyakorlatokat, a csoportszinten is alkalmazható digitális megoldásokat, a szinergiák kihasználása komoly és hatékony fejlődési lehetőséget biztosít az OTP Csoport számára. Ez azonban nem jelentheti a technológiák uniformizált megvalósítását, hiszen alkalmazkodni kell a helyi igényekhez és jogszabályi előírásokhoz is.

- Mi az ügyfelek pontos teendője, ha át akarnak állni az új alkalmazásra? Hogyan tervezik értesíteni az ügyfeleket az átállásról, hogy ne okozzon problémát?

- Az új felületek kipróbálásához OTPdirekt internetes szolgáltatással rendelkező ügyfeleink esetében csak egy gyors online regisztráció szükséges, amely elindítható a bank honlapjáról, de az OTPdirekt internetbankban, a SmartBankban vagy az új MobilBank letöltését követően is elvégezhető. Ekkor tudják megkötni az új InternetBank és az új MobilBank használatához szükséges új Digitális Szolgáltatási Szerződést is, néhány egyszerű lépéssel létrehozva új digitális felhasználói fiókjukat. 

A regisztrációs időszakban folyamatos online, illetve saját csatornás megkeresésekkel és az első negyedévben erőteljes kommunikációval, tv kampánnyal is felhívjuk majd ügyfeleink figyelmét teendőikre, de gyakorlati segítséget is nyújtunk számukra az új felületek kezeléséhez: amennyiben kérdésük van, vagy segítségre van szükségük akár a regisztrációval, akár az egyes funkciók használatával kapcsolatban, fiókhálózatunk és Contact Centerünk munkatársaihoz is fordulhatnak. 

- Mennyibe kerülnek a szolgáltatások? 

- Már elhangzott, de fontos itt is jelezni, hogy az OTP Bank jelenleg online szolgáltatásait kétféle szerződés keretében nyújtja a lakossági ügyfeleknek, az OTPdirekt szerződés (ebbe tartozik a jelenlegi OTPdirekt internetbank, SmartBank, és telefonos ügyintézői szolgáltatások, Kontroll SMS szolgáltatások) és az új Digitális Szolgáltatási Szerződés (DSZ). E két szerződés párhuzamosan él most egymás mellett, a DSZ igénybevételének pedig egyelőre feltétele a lakossági OTPdirekt szerződés megléte. A párhuzamos működés és az új szolgáltatások fejlesztése alatti akciós időszakban a bank nem számít fel külön havidíjat az új DSZ keretében elérhető új internet- és mobilbank használata után, meglévő díjcsomagtól függően továbbra is csak az OTPdirekt szerződésre vonatkozó eddigi díjtételeiket fizetik az ügyfelek. A jelenleg meghirdetett akciós időszak egyelőre 2022. április 30-ig tart, így a SmartBank kivezetését követően egy ideig továbbra is havidíj mentesen lehet igénybe venni az új digitális szolgáltatásokat.

Az akciós időszakban elengedett havidíj a DSZ keretében nyújtott valamennyi szolgáltatásra vonatkozik (nem csak az új app használatára), magába foglalja darabszámtól függetlenül az alkalmazásüzenetek díját és egyéb extra funkciókat is. A DSZ-en végzett tranzakciók díja megegyezik az OTPdirekten végzett azonos típusú tranzakciókkal.

A jövőt illetően, várhatóan 2022. második felében, az OTP többféle díjcsomagot tervez bevezetni az új DSZ keretében: ezek közül egyelőre csak a havidíjas csomagot hirdette meg a bank, de a tervek szerint lesz ingyenes csomag is, hasonlóan az OTPdirekthez. Az ajánlatok közül ügyfeleink választhatnak majd igényeik, használati szokásaik szerint. Díjcsomagtól függően az új mobilbankban a push üzenetekért külön nem kell majd üzenetenkénti díjat fizetni, ami költségmegtakarítást jelenthet sokaknak a jelenlegi Kontroll SMS-költségeivel összehasonlítva. Az akciós időszak lezárulásáról és a DSZ díjcsomagok bevezetéséről az OTP Bank értesítést küld majd ügyfeleinek.

A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank fiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.