A tájékoztatás szerint a háztartási nagygép-eladások 23,1 százalékos bővüléséhez a támogatott hűtőgépcsere program is hozzájárult, a hűtők és a fagyasztók értékesítése jelentősen meghaladta az előző év első negyedévit. Ebben a szektorban ugyanakkor a szárítógépek a slágertermékek, ezek értékesítése érte el a legnagyobb növekedést. A nagygép-piac teljes értéke 18,6 milliárd forint volt az első negyedévben - áll a közleményben.

A telekommunikációs termékek eladása 22,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, 39,3 milliárd forintot ért el. A növekedés kizárólag az okostelefonok nagy népszerűségének köszönhető, értékben az összes eladott telefonkészülék 95 százaléka volt ilyen eszköz - közölte a GfK.

Az adatok alapján a háztartási kisgép szektor az első negyedévben mindössze 4,8 százalékkal nőtt, értéke 7 milliárd forint volt. E kategórián belül a kávéfőzők és a szájápolási termékek a legnépszerűbbek, ezek eladása kétszámjegyű bővülést mutatott. Csökkent ugyanakkor például a kenyérpirítók, a vízforralók és a vasalók eladása, míg a porszívóké minimálisan emelkedett.

A szórakoztató elektronikai piac 2,2 százalékkal nőtt, az eladások értéke 16 milliárd forint volt. A piacot leginkább meghatározó síkpaneles televíziók növekedése lelassult, ugyanakkor a nagy kijelzős televíziók iránti keresletnövekedés töretlen, minden ötödik értékesített televíziókészülék 46 collos vagy annál nagyobb kijelzővel rendelkezik.

A IT termékek értékesítése 1,3 százalékkal nőtt, 27,3 milliárd forintot tett ki az első negyedévben. A szektor bővülését elsősorban a tabletek adják.

A GfK adatai szerint a fotótermékek összforgalma 6 százalékkal, 1,8 milliárd forintra csökkent.

Az irodatechnikai hardverek és kellékanyagok eladása 3 százalékkal emelkedett, értéke 7 milliárd forint volt. A nyomtatók és multifunkciós berendezések iránti kereslet közepes mértékben nőtt, míg a festékek és tonerek forgalma kismértékben visszaesett - közölte a piackutató.

QP | Quality Placement