Az adótraffipax ellenőrzés-sorozata 2017-ben 437 alkalommal csapott le: ugrásszerűen nőtt is a nyugtaadás, a bejelentett foglalkoztatottak száma és a bevallott forgalom is, ahol az előre bejelentett adóhatósági fellépésre számítani lehetett, például a nagybani piacon, vagy a fővárosi bulinegyedben. Az adóhatóság számára feltehetően az is fontos fejlemény, hogy a riasztás nyomán feljebb kúszott adóbefizetések meg is maradtak egy, a korábbinál magasabb szinten - olvasható a portálon.

Az adóelkerülést célzó ügyeskedések persze nem szűntek meg, hiszen a központi akciók során például a nagyforgalmú bevásárlási időszakokban, helyszíneken, fesztiválokon az ellenőrzöttek negyedénél találtak valamilyen hibát az adóellenőrök.

Van még azért mit beszedni

Hátralékos adózó 1,3 millió volt 2017 végén, ami első pillantásra soknak tűnik, az is, de a mutató 12 százalékkal csökkent egy év alatt. A hátralékállomány 1.216 milliárd forint volt, ami viszont már negyedével csökkent a korábbihoz képest. Az ellenőrzések során 22 ezer esetben jogerős határozattal adószámot kellett felfüggeszteni, ezzel a fiktív adózók szűrhetők ki.

Az online pénztárgép rendszerben új kockázatelemzési módszert is fejlesztettek a NAV-nál. Feltehetően ehhez is kapcsolódhat az a közelmúltbeli lépés, mely nyomán boltosokat, szolgáltatókat szűrt ki az adóhatóság, nem véletlenül. Sok üzlet futott bele ugyanis az "utólagos adótraffipaxba", mert több éve nem adott be adóbevallást, vagy akár tizenötmillió forinttal is kevesebb bevételt vallott be, mint amennyit az online pénztárgépek adatai szerint kellett volna.

Nem rest az adóhatóság az internetet is figyelni, az online hirdetéseket is néz. Sokan kínálnak szabálytalanul például dohánylevél töltőt, vagy éppen pálinkát. Az ekáer rendszerben 40 ezer ellenőrzés volt, 29 milliárd forint adókülönbözet lett az eredménye. Közel hatezer esetben bűncselekmény gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást az adóhatóságnál.

Mérséklődhetett a feketézés

156 ezer adószakmai ellenőrzés, 434 milliárd forint adókülönbözet (nettó adókülönbözet 212 milliárd, továbbá jogerős adókülönbözet 222 milliárd) az adóhatóság 2017. évi mérlege. A kiszabott adó-, mulasztási bírság, késedelmi pótlék összege 206 milliárd forint volt.

Mindent, a gazdaság teljesítményét, az adóbevételek növekedését és az ellenőrzési tapasztalatokat egybevetve úgy tűnik, valamelyest mérséklődhetett a feketézés súlya, ami korábban hozzávetőleg 20 százalékos súlyt jelenthetett különféle becslések szerint.

A blokkk.com szerint ennek egyik oka az adóhatóság célzottabb, a kockázatbecslésekre jobban építő ellenőrzési gyakorlata. Nyilván az adótraffipax, vagy az adózókat segítő eljárások is hoztak valamennyit a konyhára, az online rendszerek mellett és az áfakulcs csökkentés is hatott az érintett területeken. Feltehetően az is, hogy a munkaerőhiány mellett az alkalmazottak hathatósabban fel tudtak lépni a szabályos foglalkoztatásuk érdekében.

Az adóhatóság beszámolójában nem esik szó arról, amire a korábbi években rendszerint kitért, hogy a legtöbb adócsalás az áfához kötődik (korábban 80 százalék körüli arány jelzett a hatóság). Nem valószínű, hogy ez 2017-ben sokat változott volna.

A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.