Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Matáv esetében már jó ideje óvatosak az elemzők, a vezetékes telefónia iránti csökkenő keresletet ugyanis kevéssé tudják ellensúlyozni a mobilkommunikációból, az egyre gyorsabban terjedő szélessávú ineternetből származó bevételek. A trend a mostani számokon is meglátszott, a mobil,- adatátviteli és készülékértékesítési bevételek növekedése nem tudta feledtetni a belföldi és nemzetközi forgalom csökkenését. Így az idei 449,7 milliárd forintos árbevétel minimális mértékben, de még a tavalyitól is elmaradt. A 82 milliárd forintos csoportszintű üzleti eredmény szintén mérséklődést jelent, ezt a vállalat elsősorban az átszervezések miatt megnövekedett személyi költségekkel és a tavalyinál magasabb értékcsökkenési leírással magyarázza.

 

A személyi kiadások növekedése azt jelzi, hogy a cégnél 2001 és 2002 között végrehajtott leépítést nem hozta meg a várt eredményt, ezért az anyavállalat 2006 végéig 2600 fő leépítését tervezi, ami a jelenlegi közel 8 ezer fős létszám nem egészen egyharmadát jelenti. Az intézkedés keretében 800 főt kiszerveznek, míg 1800 főt kénytelen végleg elbocsátani a társaság. A lépésnek köszönhetően két év múlva az egy dolgozóra jutó vezetékes fővonalak száma 500 körül lesz, ami nagyjából megfelel majd az akkorra várt nyugat-európai átlagnak.

 

A pénzügyi eredmény a jelentős hitelállomány miatt ismét csökkent, s bár a hitelállomány teljes összege ezúttal 13 milliárd forinttal, 326 milliárd forintra apadt, továbbra is jelentős terhet rótt a társaságra. A hitelállomány relatív alacsony mértékű csökkenése a nyári összesen 70 milliárd forintos osztalékkifizetéssel magyarázható. Meg kell említeni azonban azt is, hogy az említett több mint 300 milliárd forintos hitelállomány nem vészes mértékű.

 

A fentiek miatt nettó eredmény így ismét csak süllyedt, a 41,1 milliárd forintos első 9 havi nyereség mind a korábbi 51,8 milliárd mind pedig az elemzők által várt 44 milliárd forinttól elmarad. Ráadásul a cashflow-termelő képesség is romlott, ez szeptemberig 144,1 milliárd forintot tett ki az egy évvel ezelőtti 153 milliárd forinttal szemben. Ha figyelembe vesszük, hogy a Matáv 3,4 milliárd forintos céltartalékot képzett a macedón leányvállalatnál folyó racionalizáláis programra, akkor az eredménycsökkenés már nem olyan drámai mértékű. Ugyanakkor a mostani számok alapján az is elmondható, hogy 2003-ig a macedón leánycég, a MakTel és a T-Mobile kompenzálni tudta a vezetékes telefónia szűkülésének hatását, ám ez az idén már nem mondható el. Ez többek között azzal magyarázható, hogy a külföldi leánycégnél is szűkült a vezetékes üzletág.

 

A MakTel gyengülését jelzi az is, hogy a társaság EBIDTA-rátája 46,9 százalék lett, amit azért fontos megemlíteni, mert a macedón leány eddig mindig 50 százalék feletti mutatót produkált. A Matáv esetében a vezetékes divízió EBITDA-rátája 35,7, a mobilé pedig 39,7 százalék volt. Ez utóbbinál az alacsony érték azzal magyarázható, hogy a korábban Westel néven működő mobilszolgáltató az első negyedévre könyvelte el a névváltás többmilliárd forintra rúgó költségeit. A Matáv teljes EBITDA eredménye éves összevetésben 6,2 százalékkkal, 183 milliárd forintra csökkent, ami 40,7 százalékos rátát jelent.

 

A Matáv közleményében Straub Elek, a cég első embere beismerte, hogy a vezetékes szegmens egyre csökken és elmondta: hogy a mobilágazatban egyre erősödő verseny tapasztalható. Ennek ellenére a T-Mobile 47,6 százalékos piaci részesedésével őrzi vezető helyét a mobilpiacon - fogalmazott Straub.

 

A mostani számoktól eltekintve a gyorsjelentéssel együtt megjelent szöveges kiegészítés szerint az éves számok tarthatóak lesznek. A Matáv számára továbbra is a hatékonyság javítása lehet az egyik legfontosabb feladat, hiszen mind a vezetékes, mind a mobilpiacon egyre több kihívóval kell majd szembenéznie. A vezetékes szegmens esetében a szélessávú internet hozzáférések gyors terjedése kedvező a cég számára, de a vonalak számát és a beszédforgalmat tekintve továbbra is csökkenéssel lehet majd számolni. A mobilpiacon egyelőre a stabil piaci pozicíó megőrzése a cél, ami azért eddig is együtt járt a bevételek növekedésével.