Továbbra is több 10 milliárd forintra rúgó kártérítés megfizetését követeli a Magyar Cement Kft. – a Kálmán Konzorciumhoz tartozó hat cég korábbi egyesülése után létrejött jogutód társaság – a Holcim Rt.-től, mert a 11 éve húzódó jogi viták és bírói ítéletek után úgy véli, hogy a kilencvenes évek közepén a nemzetközi cementipari társaság jogtalanul szerezte meg a hejőcsabai cementgyárat. A Kálmán Konzorcium annak idején hat cég megalapításával, illetve az ezek által felvett e-hitellel vásárolta meg a hejőcsabai gyárat tulajdonló HCM Rt. többségi részvénycsomagját, majd a részvényeket a kölcsön biztosítékaként letétbe helyezte a hitelt nyújtó Agrobankban, amelynek időközben megrendült a pénzügyi helyzete. A pénzintézet többszöri vizsgálata után a felügyeleti szervek kockázatosnak találták a cementgyár megvásárlására nyújtott hitelt és további biztosítékkérésre szólítottak fel. Mivel a Kálmán Konzorcium és a Holcim között megromlott a viszony, a felek nem tudtak megegyezni a tulajdonukban levő cementgyár általi további biztosítéknyújtásáról, így a bank igyekezett kihátrálni az 1,5 milliárd forintos hitelügyletből. Részletek a hétfői NAPI Gazdaságban