Tavaly az öt legnagyobb magyar sörgyártó 9 százalékkal kevesebb sört adott el belföldön, mint a korábbi évben – áll a Magyar Sörgyártók Szövetségének 2020-ra vonatkozó jelentésében. Ezzel együtt összesen 13 százalékkal csökkent a söripar teljesítménye tavaly a Központi Statisztikai Hivatal szerint, ami már a kisüzemi adatokat is magában foglalja. A bolti eladások ugyan nőttek, de az sem egyenlítette ki a mérleg nyelvét, ami a tömegrendezvények elmaradása és a vendéglátóipar leállása miatt negatív irányba billent. Otthon tehát nem fogyasztottunk annyi sört, ami kiegyensúlyozta volna az iparág számára a kocsmák kiesett forgalmát. 

„2020 márciusában gyakorlatilag összeomlott a piac, a HoReCa (Hotel, Restaurant, Cafe/hotel, étterem, kávézó – a szerk.) – szektor elesett. Leginkább azok a kraft-sörfőzdék kerültek bajba, akik elsősorban ennek a szektornak szállítottak be. Sok webshop indult ebben az időben, de azok a korábbi forgalom csupán tíz-húsz százalékát hozták vissza. Azokat a főzdéket viszont kevésbé érintette a visszaesés, akik értékesítési csatornái javarészt kiskereskedelmi üzletek, üzletláncok voltak.” – mondta Gyenge Zsolt, a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosa, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke a Napi.hu-nak.

QP | Quality Placement

A szakember hírportálunknak arról is beszámolt, hogy tavaly nyáron, miután újra kinyithattak a vendéglátóhelyek, sokat javult az értékesítés, a webshopok forgalma pedig lecsökkent. Novemberre az ismételt lezárásokat követően, az online üzletekben újra felpörgött az értékesítés. Ez a fajta forgalom azonban kihívást jelentett több kisebb főzdének, mivel a fogyasztói megrendelések jellemzően kis tételek, melyek teljesítése sok munkával jár.

Az egész iparágat megviselte

„Az egész iparágat megviselte az elmúlt szűk másfél év, és a válságnak még mindig nincs vége. A vendéglátás ugyan ismét beindult, külföldi turisták azonban kevésbé érkeznek. Azok a főzdék, akik javarészt olyan vendéglátóhelyeknek szállítottak be, amelyek sok külföldi vendéget fogadnak, még mindig problémákkal küzdenek. Az pandémia nehézségei miatt öt-hat főzde még most sem termel” – tájékoztatta portálunkat Gyenge Zsolt.

A kép illusztráció.
A kép illusztráció. Kép: MTI

Gerillák - alternatív módszerek a túlélésért

A söriparban „gerillának” számít a Hara’Punk Brewing csapata, hiszen nincs saját sörfőzdéjük. A budapesti székhelyű alakulat a söreit más tulajdonában lévő kisüzemi főzdékkel készítteti el, majd sajátmárkás termékként dobja a piacra. A legnagyobb megrendelőik a lezárásokig nekik is vendéglátóhelyek voltak. A szórakozóhelyek bezárásával azonban új értékesítési csatornákat kellett találniuk.

„Némileg felpörögtek a rendeléseink a weblapunkon, de az nem pótolta a kieséseinket. Alternatív értékesítési módszerekre volt szükségünk azért, hogy könnyebben átvészelhessük ezt az időszakot" - mondta a Napi.hu-nak Simonfai Balázs, a Hara'Punk Brewing egyik alapítója. Mint mondta, online sörkóstolók szervezésébe kezdtek: akik befizettek egy ilyen eseményre, azoknak futárral küldtek egy sörcsomagot, a kóstolás tételeivel, amelyet aztán egy online rendezvényen bontottak fel és ízlelték végig. A résztvevők pedig egy kis oktatást is kaptak a sörök világáról. Simonfai szerint ez akár céges csapatépítőként is működött. Így a járványügyi előírásokat betartva, fizikailag nem kerültek kapcsolatba fogyasztóikkal – tette hozzá.

A kisüzemi sörfőzdék, valamint a „gerillák” még mindig csak kis részét harapják ki a magyar sörpiacnak. 2020-ban a sörgyártás kibocsátásának 97 százalékát a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások állították elő, mint például a Borsodi, a Dreher vagy a Heineken. A kisüzemek piaci pozíciója azonban hamarosan kedvezőbbé válhat a kereskedelmi törvény 2020-as változtatásai miatt, amelyről itt írt a Napi.hu.