Amikor a kereskedelem a feldolgozókkal vagy a gazdákkal együtt egy tágabb vertikum áll ki az igazáért, akkor van arra esély, hogy a kormány meghallgassa a szakmai érveket, és olykor-olykor meg is történik, hogy bizonyos dolgok finomodnak. Amikor csak a kereskedelem lobbizik, akkor kevesebb rá az esély - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában

Heiszler Gabriella. A SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Az új "extraprofitadóval" kapcsolatban például nem volt egyeztetés, miközben  egy élelmiszer-kereskedő, ha jól dolgozik, körülbelül két százalék profitot termel.

A KSH szerint 15,6 százalék az áprilisi élelmiszer-infláció. Ez eleve olyan környezetet teremt fogyasztói szempontból, hogy elindul az úgynevezett „lefelé vásárlás”. Ha nem a drága brand-terméket veszi meg, hanem az olcsóbb saját márkát, ez nekünk is azt jelenti, hogy szűkül az árrésünk. Iszonyatosan sok hatás érvényesül egyszerre. A legnagyobb nehézség a jelen helyzetben, hogy már nem tudjuk, hogy a rengeteg hatás vagy intézkedés közül igazán melyik mire hat.

Ha nem tudunk bizonyos mennyiségű pénzt megtermelni az országban, akkor beruházni sem tudunk, mert nem fogja azt mondani a tulajdonos, hogy a megtermelt szabad cash-flow-n felül ide beruházásokat hoz, ha nem látja a megtérülés esélyét. Ez reális veszély - derült ki a cégvezető szavaiból.

Az élelmiszerárstoppal leginkább érintett termékek közül kiemelkedik a csirke, ugyanis egy komoly madárinfluenza-járvánnyal is számolni kell, ami még inkább felviszi az árakat. Jelen pillanatban az áruházlánc drágábban veszi a baromfit, mint ahogy adja. Ami elvileg tilos, hiszen a dömpingár alkalmazása kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás törvényi előírásait. Most az árstop miatt persze megengedett. A baromfi a jéghegy csúcsa, mert amúgy most mindennél, aminek hatósági ára van, ez történik, de a baromfinál a legnagyobb a különbség.