A Gazdasági Versenyhivatal most lezárult vizsgálata feltárta, hogy a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) - bár megszüntette a 2012-ben jogsértőnek minősített utólagos beszállítói költséget - bevezetett helyette egy új, azonos hatású díjtételt. A versenyfelügyeleti eljárásban a GVH bizonyította, hogy ez a 2014 és 2015 között alkalmazott díjtétel, amely szerződéses feltétel is volt egyben, ugyanúgy a kereskedelmi törvénybe ütközött, így a bolthálózat ismételten visszaélt jelentős piaci erejével - olvasható a hivatal közleményében.

A Spar bónuszrendszere ugyanis - a korábbihoz hasonlóan - indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.

A hatóság a jogsértés megállapításán túl úgy határozott, hogy bírság kiszabása helyett a cég által vállalt kötelezettségek teljesítését írja elő. A GVH Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a kalkulált bírságösszegnél nagyobb a kötelezettségvállalási program társadalmi haszna: az 1,7 milliárd forintos költségvetésű és 23 munkahelyet teremtő jóvátételi program közvetlenül szolgálja a közérdeket.

Az auditált fejlesztés hatékonyan támogatja a hazai termékek piacra jutását esélyt adva a helyi kistermelőknek, egyben iránymutatásul szolgálhat a többi multinacionális kiskereskedelmi üzletlánc számára, hogy import helyett növeljék tovább polcaikon a magyar termékek arányát. A döntés különös jelentőséggel bír, hiszen a koronavírus okozta világjárvány idején nehezebb a magyar áruk külföldre juttatása. Ugyanakkor ez a megoldás előremutató is egyben, hiszen ezzel elkerülhetők a további jogviták.

A Spar a versenyhatóság felé vállalta, hogy 6 regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére. A regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőséget, de egyúttal bővülést jelent a boltlánc jelenlegi kistermelő partnereivel való viszonyában is. A kötelezettség javítja a hazai helyi kistermelők lehetőségeit, segíti a helyi gazdaság fejlődését és a helyi termékek iránti kereslet élénkítését. Emellett a Spar vállalta, hogy a minőség-audit, a logisztika, a raktározás, és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.

A bolthálózat számára előírt kötelezettség tartalmazza a vállaltak igazolásának módját is, amely az utolsó fillérig biztosítja az utólagos ellenőrzést a GVH számára. A ráfordításokat a cég független könyvvizsgáló által hitelesített beszámolóval, évente fogja igazolni a magyar versenyhatóság felé.