A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által a Palatinus strandfürdő műemléki rekonstrukciójára, felújítására és átalakítására kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést a Palatinus 2015 Konzorcium nyerte, nettó 2 milliárd 199 millió forinttal - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A nyertes konzorcium tagjai: a zalaegerszegi székhelyű ZÁÉV Építőipari Zrt. és a budapesti Primogen FM Üzemeltetési Kft. A konzorcium kínálta a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást. A szerződés eredetileg becsült összértéke 2,2 milliárd forint volt.

A Napi.hu korábban beszámolt róla, hogy az elmúlt egy-két évben jelentős tulajdonosi átrendeződés volt a hazai építőipari cégeknél, ennek részese volt a ZÁÉV Zrt is. A magasépítési fővállalkozóként és generálkivitelezőként is működő, de közműépítésekben és műemléki felújításokban is reszt vevő társaság új tulajdonosa a nyilvános cégadatok szerint egy bizalmi vagyonkezelő cég (Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt.), amelynek élén a volt vezérigazgató és résztulajdonos, Peresztegi Imre áll - azonban hogy ő kit képvisel, nem derül ki az adatokból. A régi-új cégvezető korábban megerősítette lapunknak a vállalat eladásának hírét, de nem közölte, ki/kik az új tulajdonosok.

A ZÁÉV a közelmúltban nyerte meg - az állami tendereken sikeresen szereplő - West Hungária Bau Kft.-vel együtt az MTK új Hidegkuti Nándor Stadionja építésére kiírt közbeszerzését is több mint hatmilliárd forintért.

A Palatinus rekonstrukciós közbeszerzésén ajánlatot tett még két fővárosi cég, a Magyar Építő Zrt és a Kalotherm Építőipari Zrt. A BHYH az MTI kérdésére közölte, első helyen áll a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése, úgy hogy maradéktalanul betartsák a műemlékvédelmi hatóság előírásait. Az épület homlokzatát például az eredeti Janáky-féle tervek szerint újítják fel. Az alagsorban wellness és fitnesz részleget alakítanak ki a szükséges kiszolgálóterek - öltöző- mosdó- és személyzeti területek - kiépítésével. A termál medence lefedésével és az említett új wellness átadásával a Palatinus strand is egész évben nyitva tarthat - áll a közleményben.

Az épület egészét akadálymentessé teszik. A strandszezon idején használatos öltözőterületek szintén megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják. Az új wellness rész várhatóan 2017. második negyedévére készül el.