Lapunk rendszeresen tudósít az M3-as metró felújításáról, ehhez kapcsolódóan mutatjuk be most a SWIETELSKY kivitelezésében megújuló Corvin-negyed állomás múltját, jelenét és jövőjét.

A Corvin köz az 1956-os forradalom és szabadságharc ikonikus helyszínéül szolgált, és a szovjet megszállás ellen folytatott fegyveres ellenállás legfontosabb területei közé tartozott. A harcokban az 1922-ben megnyílt Corvin mozi is megrongálódott, illetve kigyulladt.

Nagykörút - Üllői út sarok, balra fent a Corvin (Kisfaludy) köz
(Fortepan/Magyar Rendőr Budapest VIII.)

Kiemelt csomópont a városlakók számára

A Semmelweis Klinikák és a Kálvin tér közötti megállót 1976. december 31-én adták át az M3-as metróvonal első szakaszával. Ekkor még Ferenc körút volt a megálló neve egészen 2011-ig.

Józsefváros ezen része 2009-ben lépett a fejlődés útjára. A városrehabilitációs beruházás részeként iroda- és lakóházakkal, illetve bevásárlási lehetőségekkel gazdagodott a környék.

Corvin (Kisfaludy) köz, Corvin mozi 1952
Fortepan/Semmelweis Egyetem Levéltára

A Corvin téri metróállomás középperonos kialakítású, ötalagutas létesítmény, amely csaknem 27 méterrel van a felszín alatt. Az állomás kijárata a Nagykörút-Üllői út kereszteződése alatt lévő aluljáróba torkollik, innen lehet a felszínre jutni. Rendkívül fontos csomópont, hiszen az M3-as metróvonal itt találkozik a Nagykörúton közlekedő 4-es és 6-os villamosvonallal, emiatt kiemelt átszállóhely Buda, illetve a VII. és VIII. kerület felé.

Haladnak a bontási munkálatok

Az állomáson a bontási munkák már meg is kezdődtek; elbontották az eddig üzemben lévő szellőzőmotorokat, valamint azok gépalapjait és a géphez tartozó vasbeton elválasztó falat. Lejjebb haladva, a peron szinten pedig szintén elbontották az álmennyezet jelentős részét, valamint a peron jellegzetes, metrókék színű oldalfalburkolatát.

Corvin negyed metróállomás felújítás alatt
Kép: magyarepitok.hu, Bernát Benjámin

A bontási munkálatok ezzel nem értek véget: a lejtaknában teljes mértékben eltávolítottak a meglévő négy mozgólépcsőből hármat, valamint az oldalfal- és mennyezetburkolatokat is. Az aluljáró szinten pedig szintén az oldalfal, valamint a metró gumipadló burkolatokat váltják le.

Az állomás legtöbb üzemi területében a gépészeti bontások is elkezdődtek, az elektromos hálózat világítási részét nagyrészt elbontották. Ezzel egyidőben telepítették az ideiglenes segédüzemi transzformátort.

Corvin negyed metróállomás felújítás alatt
Kép: magyarepitok.hu, Bernát Benjámin

Új lift emeli majd az utasokat

Az átalakulás után a négy mozgólépcső között egy ferde liftet helyeznek el, melynek kialakítása világszinten is ritkaságnak számít. Emellett a kivitelezés fontos szempontja, hogy a lift megközelítése és használata is akadálymentesen valósuljon meg.

A felújítás kiterjed

  • a padló- és kőburkolatokra,
  • valamint az oldalfali lemezburkolatokra is.
Már felújított metróállomás a déli szakaszon
Kép: magyarepitok.hu, Nagy Mihály

Az építés különlegessége, hogy a tartószerkezet egy részét láthatóvá teszik. Ezenkívül a falak festett lemezburkolatokat fognak kapni, a peronon és a lejtaknában pedig új, 3D-s mennyezetburkolat készül, valamint megújul a peron kőburkolata is.

A cikk a SWIETELSKY Magyarország Kft. támogatásával jelent meg.