Az elmúlt öt évben 297 ezer magyar utazott azon a 2300 járaton, amely több mint három órát késett vagy törölték, illetve túlfoglalták. A Belgiumban alapított Claim it becslése szerint ezek az utasok összesen 23 milliárd forint kártérítésre jogosultak - mondta Ralph Pais, a cég alapító-vezérigazgatója.

Az európai törvények értelmében ugyanis az utasok a repülőút hosszától függően 250 euró (77 500 forint) 400 euró (124 ezer forint) vagy 600 euró (186 ezer) kártérítésre jogosultak. Ez érvényes minden európai repülőtérről induló, illetve az európai légitársaságok által üzemeltetett európai repülőterekre érkező járatra. A követelések ráadásul Magyarországon öt évig behajthatók, ami szokatlanul hosszú idő, mert Európában általában két év az elévülési idő. Belgiumban - a Claim it székhelyén - csak egy évig lehet követelést behajtani, Nagy-Britanniában ugyanakkor hat évig.

A kártérítés nem függ a jegy árától, tehát ugyanúgy jár egy olcsó fapados út és egy elsőosztályú foglalás esetén. Azt sem nézik, hogy valaki a késés miatt lecsúszott-e egy fontos tárgyalásról, vagy csak később tudott beugrani az úszómedencébe a nyaralóhelyén - mondta Pais.

A Claim it egy online platformot üzemeltet, ahol az utasok benyújthatják követelésüket. Innentől a társaság veszi át az ügy intézését, felveszi a kapcsolatot a légitársasággal és - bár az esetek túlnyomó részében fizetnek - ha szükséges bíróság elé viszik az ügyet. A vállalat vezetője szerint sok légitársaság nem vállalja a felelősséget, ha az utas maga fordult hozzájuk, azonban a Claim it-tel szemben más a hozzáállásuk. Volt ugyanakkor olyan ügy, amely az Európai Bíróságig ment.

A cég 25 százalékos jutalékot kér a sikeres ügyek után, ha viszont nem járnak sikerrel, akkor semmit sem kell nekik fizetni, még költségtérítést sem. az ügyfelek ugyanakkor kizárólagos szerződést kötnek a céggel, így ha esetleg a Claim it mellett egyénileg vagy ügyvéddel is megpróbálják behajtani a pénzt és sikerrel járnak, a jutalékot akkor is ki kell fizetni a cégnek.

Miért jobbak?

A légiutasok követeléskezelésére számos cég és ügyvédi iroda specializálódott már Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy miért jobb a Claim it a többi vállalatnál, Ralph Pais azt felelte, hogy nekik európai lefedettségük van, illetve ha valaki egy ügyvédi irodához fordul, akkor akár már a konzultációért is pénzt kérhetnek tőle. Mivel a Claim it nagyon sok ügyet kezel, megengedheti magának, hogy a sikertelen ügyek költségeit lenyeljék.

Mikor 2,5 évvel ezelőtt elkezdték a munkát Belgiumban, az ügyek 80 százaléka jutott el a bírósági szakaszba, mára már csak az 50 százaléka. Az esetek 92-93 százalékában behajtják a követelést. Ennek a magas aránynak az az oka, hogy alaposan megvizsgálják az ügyeket mielőtt felveszik a kapcsolatot a légitársasággal és csak azokban lépnek, amelyekben teljesen biztosak.

A légitársaságok legtöbbször arra hivatkoznak, hogy a késések rajtuk kívül álló, rendkívüli körülmények következményei. Természetesen vannak olyan események, amelyeknél lehet erre hivatkozni: ilyen példásul egy terrortámadás. Ugyanakkor műszaki problémára már nem, ugyanis minden tevékenységnek megvannak a maga kockázatai, a légi szállításnak példásul az, hogy elromlik egy gép.

Vannak különbségek abban is, hogy milyen időjárási anomáliákra lehet hivatkozni. Ha februárban leesik egy nagyobb mennyiségű hó, arra nem, ha viszont júniusban két méteres hótorlasz lesz a kifutópályán, arra igen. A sztrájkok esetében csak akkor nem jár a kártérítés, ha ez egy be nem jelentett munkabeszüntetés. Az előre tudottak esetében a társaságnak volt ideje megtenni a szükséges lépéseket.