Hosszas nyomozás után- egyszerre ütött rajta a rendőrség a csődbe ment bank egykori vezetőin, illetve a bank zavaros tőkeemelésének más résztvevőin, tanácsadóin - értesült az Index.

Akár két tucat helyszínen is lecsaphatott a rendőrség, és ahogy az érintettek hozzátartozói elmesélték másoknak, házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, és az érintetteket bevitték.

A történet legvége is legalább hat évre nyúlik vissza. 2014. december 5-én a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a bank tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A kisbank ekkor már egy ideje a csőd felé tartott és a volt vezetők felelőssége már akkor felmerült.

A szakadék felé rohanó bankot megvette volna a Raiffeisen (egy euróért), volt olyan verzió, hogy az akkor Varga Mihály vezette NGM veszi át (szintén jelképes összegért) , de Töröcskei István végül elállt az üzlettől.

Több mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a nyomozó ügyészek egy nagyszabású akció keretében

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nagyszabású akció végrehajtása során kilenc személyt őrizetbe vettek - közölte az ügyészség.

A megalapozott gyanú lényege szerint egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán egy bűnszervezet jött létre, amelyben a pénzintézet - közvetett többségi tulajdonosa - és felesége töltött be vezető szerepet.

A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna. A hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összeget döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek.

A hitelt felvett gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza, a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei az ügyészség által 2019. decemberében hatáskörbe vont nyomozás keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével nagyszabású, húsz helyszínt érintő és százkilencven személyt mozgósító akcióban kutatásokat és elfogásokat tartottak. Ennek keretében a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le. A nyomozó ügyészek tizenkilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként és kilenc gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon két férfi és egy nő letartóztatása, valamint további öt férfi és egy nő bűnügyi felügyelet alá helyezése iránt tesz indítványt. Az indítványokról a Fővárosi Törvényszék területén illetékes nyomozási bíró a holnapi napon dönt.