A beszámolók között lévő foghíjak oka, hogy a láncok közül egyesek nem december legvégén, hanem az év más hónapjaiban zárják pénzügyi évüket, a nemzetközi gyakorlat szerint. Jelenleg az élelmiszerek, napi cikkek piacán öt áruházlánc - Aldi, Penny, Spar, dm, Rossmann - adatai ismertek, a többieké, mivel üzleti évük a tavaszi hónapokban zárulnak, csak később lesz olvasható - magyarázza a szakportál.

Az eddig megismert mérlegbeszámolókból kitűnik, hogy az élelmiszeres, napi fogyasztási cikkeket kínáló multi áruházak a kereskedelem átlaga felett tudták növelni bevételeiket 2016-ban, hiszen a kiskereskedelmi forgalom egésze 4,7 százalékkal, ezen belül azonban az élelmiszerboltok forgalma mindössze 2,8 százalékkal bővült. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a hazai élelmiszer kisboltok többsége csak az átlag alatt mocorgott a piaci eredményeket tekintve.

Az élelmiszer kereskedelemben az országos átlagra alaposan rápakoltak a multik. Sejteni lehet azt is, hogy az élelmiszerpiacon a diszkontok nyomulnak a leggyorsabban, hiszen előreláthatóan a Lidl mutatói sem adnak majd okot sok panaszra.

A Blokkk.com szerint talán nem véletlen ezek tükrében, hogy a kormány korábban meg akarta tiltani a gyűjtőcsomagolást (ez a lelke a nagyáruházi technológiának, hiszen nem kell egyenként a polcra pakolni a sütőport, meg a többit, lehet egy mozdulattal egy dobozban) és a kötelező létszám mögé dugott adóból is ők fizették volna a legtöbbet. Még jó, hogy valahol rájöttek, az ilyen javaslatokat már eddig is elkaszálták a brüsszeli bürokraták, persze ettől még ráfér a támogatás - nagyon is, például egyszerű adókedvezménnyel - a kisboltokra.

A multi áruházak mérlegadatai a következő képet rajzolják ki 2016 nagyáruházi élelmiszer-kereskedelméről, amiben a puszta mérlegadatok sorában a növekedés üteme a legizgalmasabb:

Kiskereskedő cégek nettó árbevétele (milliárd forint)
Üzletlánc20162015Változás (százalék)
Aldi13310823
Penny Market1881767
Spar4384146
dm766910
Rossmann625611
Forrás: Ebeszámoló, Blokkk.com

Az Aldi már 2015-ben is 20 százalékkal növelte forgalmát, így két esztendő alatt az közel másfélszeresére ugrott. A Spar mérlegadataiban értelemszerűen a franchise boltjainak forgalma nincs benne.

És egy példa a magyar láncokra. A Coop lánc egyik vezető tagja a Coop Szolnok Zrt. 2016. évi árbevétele 25,2 milliárd forint volt, tehát piaci súlya jócskán elmarad a multi láncokétól. A forgalom bővülése egyébként 7 százalékos volt, tehát szépen gyarapodott, csak éppen egy kisebb piaci körben. A Coop lánc összes tagja persze már nagyobb szeletet jelent, hiszen a különféle rangsorokban a CBA-val az élbolyban vannak.

A kisboltok viszont lassan ugyanúgy kezdenek kongani az ürességtől, mint a focistadionok,

A multik rangsora

Sajtóhírekből már tudott, hogy a hosszú-hosszú esztendők óta piacvezető Tesco biztosan őrzi első helyét, árbevétele pedig 3 százalékkal nőtt (nettóban 576 milliárd forintról 595 milliárd forintra). Így teljes forgalma 2016-ban túllépte a 750 milliárd forintot.

A Spar csoport teljes árbevétele 516 milliárd forintra hízott, 5 százalék körüli növekedés mellett, amiben a franchise boltjai is benne vannak.

Nagy birkózás folyik a Lidl és az Auchan között, mindkét lánc forgalma a 350-400 milliárdos sávba esik. A Lidl a korábbi időszakban már beelőzte az Auchant, hiába, a diszkontok lekörözték növekedési ütemben a két hipermarket láncot. Az Auchant erősen húzta egyébként a benzinkút üzletág és beindította az online árusítást is. Webáruháza egyébként a multik közül a Tescónak is van, a Spar pedig rövidesen indítja a sajátját.

A Penny tavaly 190 milliárd forintos árbevételt ért el - írtuk meg szerdán. Erről a Blokkk.com még nem értesült.