Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szeptemberig sem a dugódíj zónáiról, sem a díjtételről nem várható döntés, s mindezt azzal indokolta a főpolgártesi hivatal, mert hosszú szakmai előkészítés folyik a behajtási díjról a Városházán. (A tervek szerint 2013 közepétől vezetnék be a díjat.) Tarlós István, főpolgármester korábban hangoztatott személyes véleménye szerint a dugódíj 400-500 forint lenne, azért ekkora összeg, hogy a körön belülieknek ne kelljen fizetniük.

Korábban Tarlós azt mondta, hogy mindenképpen lesz dugódíj, mégpedig azért, mert erre az előző városvezetés kötelezettséget vállalt a 4-es metró uniós támogatásának fejében. Tarlós szerint ha tehát az önkormányzat nem vezetné be a dugódíjat, azzal a százmilliárdos uniós pénzt kockáztatná.

Az elképzelések között szerepel, hogy a Pesten a Hungária körút, Budán pedig a Margit körúton belül szednének díjakat, de a főpolgármester nem zárta ki, hogy azon belül, egy kisebb gyűrű lehetőségét is megvizsgálják. A főváros éves szinten húsz milliárd forintos bevételre számít a dugódíjból, amit a BKV működésére fordítana.