Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Balaton hőmérséklete pénteken 19-20 Celsius fok volt a met.hu közlése szerint, a Napi.hu-n megjelent időjárási előrejelzés szerint a hétvégén is erre lehet számítani. A bátrabbak már hetek óta fürdőznek, azonban a fizetős strandokon ezt hamarosan mindenütt már csak belépőjegyek vásárlásával tehetik meg.

A város három fizetős strandján és három szabadstrandján jelentős fejlesztések valósultak meg, hat játszóteret is érintve - számolt be Pintér Tamás, a siófoki strandokat üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatán nyert 86 millió forint támogatásból a fizetős strandokat fejlesztették, a többi önerős, illetve civil támogatás révén újult meg. A legnépszerűbb Nagystrandon például 800 nézetméteres gyerekhomokozó létesült több játékelemmel, és új gyermekmedence is készült.

A strandok komoly turisztikai vonzerőt jelentenek, ezért a fejlesztésük stratégiai fontosságú. Ezt a tavalyi nyár is igazolta, amikor a város strandbelépőkből származó bevétele 28 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest - közölte Pintér Tamás az MTI-vel, hozzátéve: Siófok fizetős strandjai hivatalosan pénteken nyitottak meg, az árak tavaly óta nem változtak.

Balatonfüreden sem változtak a strandbelépő-árak, de ez csak a főszezon kezdetéig, június közepéig érvényes, akkor ugyanis átlagosan 8 százalékkal emelkednek. Erről Somogyi László, a város strandjait üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója számolt be az MTI-nek.

A város két fizetős strandja összességében 98 millió forint támogatást nyert el az MTÜ keretéből, de ennél többet, 120 millió forintot költött strandfejlesztésekre. A Kisfaludy strandon például fitneszpark és csúszdák épültek. Az Esterházy strandon is létesült fitneszpark, kicserélték a játszóterek gumiburkolatát, több lett az árnyékoló, modernizálták a beléptető-rendszert, és nőtt a térfigyelő kamerák száma - számolt be a vezérigazgató.

Tavaly a füredi strandok látogatóinak száma 18 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest - olvasható a város honlapján.

Keszthely 110 millió forintot fordított a strandjai fejlesztésére. Vinczéné Polgár Andrea, a városüzemeltető cég strandvezető-helyettese arról számolt be az MTI-nek, hogy június elején tervezik a nyitást, a belépők árai nem emelkednek. A pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően a Libás strandon teljesen megújult, akadálymentesített lett a vizesblokk, ahol pelenkázó is helyet kapott. A Helikon strandon fedett biciklitárolók épültek, és mindkét strandon új lépcsők, megújult beléptető-rendszer és megújult öltözők várják a vendégeket.

A Balatonnál tavaly óta 55 strandon történt fejlesztés közel 2 milliárd forint értékben az MTÜ által meghirdetett program segítségével. A beruházások néhány helyen csúsztak ugyan az engedélyeztetés elhúzódása vagy a megfelelő kivitelező hiánya miatt, de a nyitásra mindenhol elkészülnek. Jellemzően játszóterek, fitneszparkok, parkok, vizesblokkok felújítása, illetve létesítése valósult meg, továbbá stégek, lépcsők, járdák épültek. A balatoni strandok többsége látványosan megújult - mondta el az MTI-nek Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke.

Június közepén indul a strandok minősítése. A Kék Hullám Zászló bírálati rendszere sokat finomodott az elmúlt 14 évben, a zászlók elnyerésén túl öt fokozattal, azaz csillaggal is jelzik minden évben a nevező strandok szolgáltatásainak és környezetének minőségét. Az idei megmérettetés eredményhirdetése július elején lesz.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.