A Microsoft Magyarország felbontotta eddigi szerződését a T-Systemsszel - értesült a portál. Az információt a Microsoft részéről megerősítették. A cég azzal indokolta döntését, hogy évről évre felülvizsgálják a partnereikkel kötött megállapodásaikat, és "követve a sztenderd üzleti gyakorlatunkat, úgy döntöttünk, hogy nem újítjuk meg az augusztus 31-ével lejáró megállapodásunkat a T-Systemsszel".

Így a T-Systems ezentúl nem vehet közvetlenül a Microsofttól forgalmazás céljából termékeket, megszűnt közöttük a partneri megállapodás.

A Magyar Telekom nem régiben előzetes megállapodást írt alá a 4iG Nyrt.-vel a T-Systems Magyarország eladásáról. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően még idén lezárulhat. A tranzakció a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát nem érinti, ezt a végleges megállapodást megelőzően átszervezik a Magyar Telekomba. Az 4iG többségi tulajdonrészt Jászai Gellért szerezte meg Mészáros Lőrinctől.

Reagált a T-Systems

Előzetes értesítés és indoklás nélkül felmondta licenc-értékesítésre vonatkozó szerződését a T-Systems Magyarországgal a Microsoft. A döntésről a T-Systems augusztus elsején kapott értesítést. A változás nem azonnal, hanem 2019. szeptember 1-jével lép életbe.


A T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom már megkezdte a jogosultságok és a Microsoft partneri kapcsolathoz kötődő tevékenység átszervezését a Magyar Telekomba, melyről korábban informálták a Microsoftot.


Továbbra is, ahogy az elmúlt tíz évben, a T-Systems Magyarország magas színvonalon és transzparens módon nyújt szolgáltatásokat ügyfeleinek, ebben a tekintetben semmilyen változás nem történt és nem is történik. Cégünk elsődleges célja, hogy a Microsoft licencekkel kiszolgált ügyfelek üzletmenetét a következő időszakban segítse és a várható átállást zökkenőmentessé tegye.

Nehéz időszaka van a Microsoftnak a magyarországi leánya miatt. Múlt héten derült ki az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (U.S. Securities and Exchange Commission - SEC) jelentéséből, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet (OFI) is érintett a Microsoft (MS) magyarországi vesztegetési ügyleteiben. Az amerikai céget csak az itteni korrupciógyanús ügyletei miatt büntették meg júliusban 8,75 millió dollárra (7,3 milliárd forintra) abban a megállapodásban, amelyet a hatóságokkal kötöttek, vállalva, hogy globálisan megváltoztatják a közigazgatási szoftverértékesítési eljárásukat.