A felhívást az uniós közbeszerzési közlönyben tette közzé Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata. A nyertesnek meg kell terveznie, majd fel kell építenie a Liget Termálstrandot és Élményfürdőt.

A telek 5,7 hektáros, míg az épület hasznos alapterülete mintegy 8 ezer négyzetméteres lesz. Az utóbbi már tartalmazza az aulát, az öltözőket, a szaunablokkot és az éttermet is.

A létesítmény a következő részekből áll:

 

  • úszómedence,
  • kültéri családi medence,
  • kültéri csúszdamedence,
  • kültéri ülőmedence,
  • élménymedence,
  • családi medence,
  • csúszdamedence,
  • ülőmedence,
  • súlyfürdő medence,
  • tornamedence,
  • ugrómedence,
  • merülő medence,
  • szökőkút,
  • kültéri ülőmedencék.

 

Ajánlatot az tehet, aki rendelkezik az elmúlt 5 évből, legalább 800 négyzetméter medence építéssel, mint referenciával. Az ajánlatok benyújtási határideje jövő év január 30.

Mint a Napi.hu márciusban közölte, Szolnok azzal a feltétellel írta ki a Liget Termálstrand és Élményfürdő tervezésére, valamint kivitelezésére a nyílt közbeszerzést, hogy annak ki kell jönnie a becsült nettó 4 milliárd 922 millió forintból. Miután kiderült, hogy ennyi pénz kevés, októberben kormányhatározat született a finanszírozásról. Ebben szerepelt, hogy a Modern Városok Program keretében, a szolnoki tiszaligeti fürdőfejlesztési projekt előkészítésére a kormány már korábban jóváhagyott 80 millió forintot. Az építésre az októberi határozat 7 milliárd 691 millió forintot biztosított. Ebből az idei költségvetést terheli 2 milliárd 303 millió forint, amely előlegnek minősül. A jövő évi költségvetésből 3 milliárd 590 millió, míg a 2020-as költségvetésből 1 milliárd 797 millió forintot irányzott elő erre a célra a kormány.