Az akció során a rendőrség 8646 embert ellenőrzött, közülük 1173-an 18 év alattiak, 21-en pedig 14 év alattiak voltak. A rendőrök 44 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, öt esetben visszaélés kábítószerrel, három esetben ittas járművezetés, egy esetben pedig szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás - számolt be az MTI.

A rendőrség először két fővárosi szórakozóhely bezáratásáról adott híreket, de később közölték: az V. kerületi LivingRoomot is be kellett ideiglenesen záratni, ugyanis a helyen több ember volt, mint amennyit beengedhettek volna. Puka Zsófia, a belvárosi önkormányzat sajtóreferense elmondta: a kerület jegyzője a péntekről szombatra virradó rendőrségi akció alapján rendelte el, hogy a felmerült problémák elhárításáig, de legfeljebb 90 napra bezáratja a Kossuth Lajos utcai LivingRoomot. A szórakozóhelyen ugyanis a nyilvántartásba vételben rögzített létszámnál sokkal többen voltak.

Az akcióban részt vevő társszervek - a katasztrófavédelem, az önkormányzatok munkatársai, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a munkavédelmi főfelügyelőség - szintén számos szabálytalanságra derítettek fényt.

A tűzoltóság több helyen kifogásolta például, hogy a kijáratokat, vészkijáratokat egyáltalán nem vagy nem megfelelően jelezték, valamint több alkalommal találtak lejárt tűzoltó készülékeket is a szórakozóhelyeken. Volt olyan hely, amely egyáltalán nem rendelkezett tűzoltó készülékkel.

Az ÁNTSZ munkatársait néhány helyszínen koszos, elhanyagolt konyha és előkészítő helyiség fogadta. A hiányosságok pótlására rendelkező határozatokat adtak ki, sok esetben bírság kiszabása is indokolt volt.

A szórakozóhelyek ellenőrzését a rendőrség továbbra is kiemelt feladatként kezeli, ezért a jövőben több alkalommal lehet majd számítani hasonló, nagyszabású, a társszervekkel közösen végrehajtott ellenőrzésekre - zárta közleményét az ORFK.

Január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal lány halt meg a diszkóból kiáramló tömegben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn nyolc ember ellen tett vádemelési javaslatot. Az ügyben keletkezett iratokat a BRFK átadta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségnek.