Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egy hónapja tartó bértárgyalásokon nem közeledett egymáshoz a munkavállalói és a munkaadói oldal álláspontja, tudta meg a lap Marsitsné Horváth Mariannától, az Autoliv, Vasas Szakszervezeti Szövetséghez csoportjának vezetőjétől. Arról egyelőre nem akart beszélni, hogy pontosan mekkora fizetésemelést akarnak elérni.

A vállalat ajánlott ugyan emelést - ennek mértéke szintén nem publikus -, de azt az érdekképviselet elfogadhatatlannak tartja és olyan mértékűt követelnek amivel szerintük meg lehet tartani a dolgozókat.

Tavaly sem tudtak a felek gördülékenyen megegyezni a bérekről - emlékeztet az autopro.hu. Hosszas tárgyalások és egy rövid sztrájk eredményeként végül a cég direkt állományában, a gyártósoron dolgozók tíz százalékos béremelést kaptak, míg az indirekt, kiszolgáló tevékenységet végző fizikai dolgozók négy százalékos béremelést, amit kiegészítettek számukra 13. havi fizetéssel és 78 ezer forint üdülési pénzzel.

Ezzel együtt a dolgozók többségének most is csak nettó 120-130 ezer forint az alapbére, erre jöhetnek rá a pótlékok, például a túlóráért járó díjazások.

Folytatják az egyeztetéseket

Szerdán az Autoliv éppen Magyarországon tartózkodó európai menedzsmentjével tárgyal a szakszervezet és sok esély van arra, hogy már aznap, a dolgozók számára is megfelelő bérmegállapodás szülessen - kommentált a Napi.hu-nak Molnár Ákos, a Vasas regionális ügyvivője.

Úgy látják, az Autolivnél problémát okoz az is, hogy a dolgozóhiány megoldása érdekében nagyon magas arányban alkalmaznak kölcsönzött munkaerőt. Ebben a körben sok a képzetlen ember, miközben nagyon rövid betanulási időszakot kapnak az üzemben, ami pedig minőségproblémákat okozhat a munkában. A Vasas inkább azt szeretné, hogy a társaság az állományban lévők létszámát bővítse.