A jelenlegi megélhetési válság - aminek következtében az élelmiszerárak soha nem látott szintre emelkednek - nyomán a háztartások minden eddiginél jobban érzik jövedelmük szorítását, míg a vállalkozások a közelgő recesszióval néznek szembe. Ugyanakkor a szakértők arra figyelmeztettek, hogy az infláció szintje csak jövőre éri el a csúcspontját.

A kereskedelemben az üzletekben dolgozóktól az elosztásban dolgozókig sokan keresik az ágazat támogatását az egyre nehezebbnek bizonyuló időszakban - írja a Grocery Gazette. Az Egyesült Királyságban - miközben a brit gazdaság kilátásai borúsnak tűnnek - az USDAW, a kiskereskedelmi dolgozók szakszervezete tagjainak 75 százaléka mondta, hogy már eddig is fedezet nélküli hitelfelvételre szorult a számlák kifizetéséhez, további 40 százalék pedig kénytelen volt csökkenteni a megvásárolt élelmiszerek mennyiségét.

Az Egyesült Királyság számos vezető élelmiszer-kiskereskedője felismerte, hogy szükség van a beavatkozásra, és támogatásokat vezetett be, hogy segítsen kollégáinak átvészelni a válságot. A Big 4 élelmiszerbolt vezérigazgatója, Simon Roberts elmondta:

Legfőbb prioritásunk, hogy támogassuk vásárlóinkat és kollégáinkat.

Ezzel a legújabb csomaggal, amely további béremelést, ingyenes munkahelyi étkezést és kollégáknak nyújtott árkedvezményt tartalmaz, arra összpontosítunk, hogy a lehető legtöbbet tegyük azért, hogy kollégáinkat és családjaikat átsegítsük az őszi és téli időszakon."

A béremeléstől és a bónuszoktól kezdve a kedvezményeken át az ingyenes élelmiszerekig egy sor eszközt bevetnek, hogy támogassák a szupermarketek dolgozóikat az évtizedek óta legsúlyosabb gazdasági visszaesés időszakában.

Kép: Napi Gazdaság, Nagy Attila 

Hasonló felismerésre a Magyarországon működő nemzetközi hiper- és szupermarket láncok is jutottak, ki is dolgoztak különféle intézkedés csomagokat dolgozóik életének könnyebbé tételéhez. Körkérdésünkből kiderül, hogy mindegyik nagyobb lánc összeállított kisebb-nagyobb kedvezménycsomagot a dolgozók számára, hogy segítsenek nekik a túlélésben.

Béremelések és bónuszok

A brit szupermarketláncok által felajánlott egyik leggyakoribb hozzájárulás a fizetésemelés és az egyszeri bónuszok. Az Egyesült Királyság vezető szupermarketje, a Tesco 5,8 százalékos órabéremelést ajánlott fel az áruházakban és az ügyfélszolgálati központokban dolgozó munkatársainak, így a fizetés 10,10 fontra emelkedett, ami az elmúlt tíz év legnagyobb egyéves befektetése az áruházi munkatársak bérezésébe.

A Tesco Magyarországon a vásárlások alkalmával tudja a leginkább támogatni munkatársait, hogy a dolgozói és vásárlói kedvezményekkel kevesebbet kelljen költeniük a napi bevásárlás során. Az ilyen típusú juttatások köre eddig is széles volt, amit az október-februári időszakban tovább bővítenek – válaszolta kérdésünkre a Tesco sajtóosztálya.

Az alábbi konkrét lépéseket tették vagy teszik meg hamarosan:

  • 66 százalékkal megemelik az éves munkavállalói kedvezménykeretet,
  • a karácsony közeledtével meghosszabbítják a munkavállalói kedvezmény időszakát, decemberben az eddigieknél még magasabb kedvezményt biztosítanak,
  • további segítséget nyújtanak karácsonykor az eddigi legnagyobb értékű utalványcsomagunkkal,
  • mindezeket január és február hónapban a Clubcard hűségprogramuk applikációjába elérhető további utalványok követik.

Az Aldi Magyarországon már 2022. júliusában rendkívüli évközi béremelést hajtott végre. A júliusi emelés a vállalat szinte minden munkavállalójára vonatkozik, és pozíciótól függően legalább 8 százalékos, de több pozícióban is eléri a közel 20 százalékos mértéket. Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 391 600 forintra, a budapesti üzletekben bruttó 407 300 forintra emelkedett. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 542 400 forint.

A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése havi bruttó 433 700 forintra, a 6. évtől bruttó 503 300 forintra nőtt, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 522 400 forint. Az üzletvezetők bére július 1-től bruttó 749 500 forinttól indul, míg a 10 éve az Aldinál dolgozó áruházvezetőké a 11. évtől akár bruttó 1 157 000 forint is lehet. Az irodai dolgozók bére egységesen 8 százalékkal nőtt.

A vállalat eddig minden év január 1-jével emelte béreit annak érdekében, hogy munkatársai fizetése megőrizze reálértékét. Az idei év elején az áruházlánc már végrehajtott egy minden munkavállalóra egységesen vonatkozó, 8 százalékos fizetésemelést, amely meghaladta az infláció akkori mértékét.

Az Aldi legtöbb munkatársa ennek következtében 2022-ben eddig legalább 16, de pozíciótól függően akár 27 százalékos béremelésben részesült.

A Lidl Magyarország 

mindent megtesz azért, hogy a lehetőségeihez képest megóvja a munkahelyeket és munkavállalókat,

akik a vállalat számára a legfőbb értéket jelentik – közölte a diszkontlánc. Ezért a Lidl több eszközzel is igyekszik támogatni munkavállalóit, enyhíteni a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a rájuk nehezedő megnövekedett terheket.

A kötött munkarendben dolgozó munkatársak meghatározott időtartamra, 2023. február 28-ig a gazdasági év végéig havonta bruttó 36 ezer forinttal kapnak többet Lidl-kártyájukra, továbbá nő a privát autóval járók költségtérítése is. Így a magánautóval történő munkába járás költségének elszámolása az eddigi kilométerenként 15 forintról 2022. szeptember 1-jétől kilométerenként 40 forintra emelkedett.

A Spar Magyarországtól azt tudtuk meg e tárgyban, hogy 2017 és 2021 között több mint 40 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre saját forrás felhasználásával és erre a célra 2022-ben 8,6 milliárd forintot fordított. A vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít 2022-ben is a munkavállalói számára. A béremelést minden év januárjában hajtják végre, és ez ebben az évben sem volt másképpen. Munkavállalóik a már emelt bért januárra is érvényesen a februári átutalással kapták először kézhez.

A Spar az alapbéren túl változatos béren kívüli juttatásokat is biztosít munkavállalóinak:

  • az idei évben is megmarad a 13. havi juttatás, amelyet augusztusban jelentettünk be a munkavállalóinknak;
  • a Spar Hűségprogram keretein belül a munkatársak jubileumi juttatásban és Szép-kártya juttatásban is részesülnek, ezek mértéke attól függ, mennyi időt töltöttek el a cég kötelékében. Minél régebben dolgozik valaki a Sparnál, annál nagyobb mértékű juttatások illetik meg;
  • rendelkezésre áll az alapvetően havi 100 ezer forint vásárlási összeghatárig 10 százalékos kedvezményt biztosító dolgozói vásárlási kedvezmény, amely 2022-ben már az első munkanaptól jár a kollégák számára és amely 2022. szeptember 1. és 2022. december 31. között 15 százalékos kedvezményszintet biztosít, mégpedig havi 120 ezer forint vásárlási összeghatárig;
  • a gépkocsival történő munkába járás költségét pedig a törvényben meghatározott 15 forint/km helyett 35 forint/km díj megfizetésével téríti meg a vállalat.

A Penny-Market magyarországi hálózata egy belső körlevél szerint rendkívüli juttatási csomagot vezet be a következő hónapokban. E szerint minden aktív munkatársuk bruttó 195 ezer forint juttatásban részesül, amelyet három lépésben utalnak. Mindenki, aki jogosult, azonos mértékű csomagot kap, megkülönböztetés nélkül.

A juttatási csomag ütemezése:

  1. kifizetés: bruttó 65 000 forint, 2022. október közepe, legkésőbb október 14-ig
  2. kifizetés: bruttó 65 000 forint, 2022. december közepe, legkésőbb december 16-ig
  3. kifizetés: bruttó 65 000 forint, 2023. február közepe, legkésőbb február 17-ig utalják.

Kire vonatkozik a juttatási csomag?

Mindenki, aki aktív és közvetlen PENNY alkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik és legalább 1 hónapja dolgozik a Pennynél:

  1. kifizetésre jogosult: 2022. szeptember 1. előtti belépés
  2. kifizetésre jogosult: 2022. november 1. előtti belépés
  3. kifizetésre jogosult: 2023. január 1. előtti belépés

Azok a munkatársak, akik felmondási idejüket töltik, nem jogosultak.

A briteknél mindenki fizetést emel

A brit Sainsbury's 127 ezer kiskereskedelmi, helyi teljesítési központban és ügyfélszolgálati kapcsolattartó központban dolgozó, órabérben fizetett munkatársa 7,9 százalékos emelést kap idén. A támogatási csomagba fektetett összesen 25 millió fontból első alkalommal kapnak őszi béremelést, így 10 fontról 10,25 fontra, illetve 11,05 fontról 11,30 fontra emelik az órabért a londoni áruházakban.

Az Aldi brit bolti eladói szeptembertől legalább 10,50 fontot kapnak óránként, a londoni körgyűrűn (M25 autópálya) belül dolgozók pedig 11,95 fontot, a béremelés mintegy 26 ezer alkalmazottat érint. További 4200 logisztikai kolléga 9 százalékkal többet fog keresni, mint januárban, az éjszakai pótlék 20-ról 25 százalékra emelkedik.

A Big 4 élelmiszerüzletben, az Asdánál 120 000 bolti dolgozónak júliustól 10,10 font/óráig emelkedik a fizetése, és ez év végén akár 400 font bónuszt is kaphatnak, a Morrison’s-nál pedig a bolti és a gyártó dolgozók bére októbertől legalább 2 százalékkal, 10,20 fontra emelkedik, az M25-ös autópályán belül dolgozóknak pedig 85 penny pluszpótlékot fizetnek. Az M&S munkatársai 10,20 fontra emelt órabért és 250 font egyszeri kifizetést kapnak október 1-jétől az üzletekben és a támogató központokban dolgozó 4500 vezetői szint előtt álló alkalmazott kolléga számára.

Október 1-jétől a Lidl is emeli a belépőszintű béreket 10,10 fontról 10,90 fontra óránként Londonon kívül és 11,30 fontról 11,95 fontra óránként az M25-ös autópályán belül. Ezzel a lépéssel 23 500 munkatárs számára 12,00, illetve 13,00 fontig emelkedik a fizetés, és ezzel az Egyesült Királyság legjobban fizető szupermarketjévé válik.

Mi jön még a fizetésemelés mellett?

A teljes munkaidőben dolgozó Waitrose Partnerek a belépőszintű bérek emelése mellett 500 font egyszeri megélhetési költségtérítést is kapnak, amit a kiskereskedelmi alkalmazottak 70 százaléka tud igénybe venni. A Waitrose megduplázta a Pénzügyi Támogatási Alapunját, hogy segítsenek azoknak, akik különleges nehézségekkel küzdenek."

Amellett, hogy a Tesco Nagy-Britanniában a béremelési kiegészítéssel egészíti ki támogatási csomagját, 50 százalékkal növeli a dolgozói Clubcard kedvezményt a Tesco termékeire és szolgáltatásaira, míg az Asda munkatársai 10 százalékos kedvezményt kapnak az üzletekben és online, a londoni áruházakban dolgozó kollégáknak pedig további kiegészítést.

Az Iceland alkalmazottainak kedvezménye 10-ről 15 százalékra emelkedett, míg a Sainsbury's alkalmazottai szintén nagyobb kedvezményeket kapnak a karácsony előtti időszakban, amikor a költségvetések valószínűleg lazulnak, és a luxus ajándéktárgyak ugyanolyan keresettek, mint az alapvető termékek.

Élelmiszerek és ingyenebéd

A Tesco Nagy-Britanniában a dolgozói számára reggeli termékeket, tésztákat, tésztás snackeket, kenyeret, friss gyümölcsöket, meleg és hideg italokat, valamint tisztálkodási szereket, például dezodort és egészségügyi termékeket kínál.

A Waitrose alkalmazottai és az idényjellegű ideiglenes munkavállalók október 3. és január 6. között ingyen étkezhetnek, és az M&S Castle Doningtonban található elosztóközpontjának munkatársai is műszakonként egy ingyen étkezést kapnak. Az összes áruházban dolgozó kolléga ingyenesen juthat majd hozzá a mindennapos élelmiszerekhez, míg a Sainsbury's áruházakban a jövő hónap elejétől az alapvető élelmiszereket is megkapják a kollégák.