Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügy előzménye, hogy a Mohácsi Takarékbank Zrt. és a Kinizsi Bank Zrt. részvényesei az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak 2014-ben, hogy a testület állapítsa meg: az előző nyáron elfogadott szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény sértette a tulajdonhoz való jogukat, ezzel kárt okozott a szövetkezetek gazdáinak.

A strasbourgi emberi jogi bíróság az ítéletében azt állapította meg, hogy az integráció nem ütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményébe. A bírák véleménye szerint semmi nem utal arra, hogy a felpereseknek, mint a hitelintézetek részvényeseinek jogait célozta, hátrányosan érintette, vagy korlátozta volna a 2013-ban bevezetett szabályozás.

A takarékszövetkezeti integráció elsősorban a hitelintézetek vezető testületeinek jogköreit érintette, és ezzel szemben maguk a hitelintézetek élhettek volna jogorvoslattal, a részvényesek azonban nem. Kimondták továbbá, hogy nem álltak fenn olyan kivételes körülmények sem, mint például magas fokú állami részvétel az integrációs rendszerben, ami megakadályozhatta volna, hogy a bankok a saját nevükben forduljanak bírósághoz. Épp ellenkezőleg: a nemzeti jogrend lehetővé tette, hogy az illetékesek bírósághoz fordulhassanak vitatva a takarékszövetkezeti integrációt célzó törvény határozatait. Mindezek ismeretében a bíróság úgy ítélte meg, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

A strasbourgi bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európa Tanács más tagállamai is messzemenő korlátozásokat vezettek be a hitelintézetek működésével kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a bankszektor elégtelen szabályozása az egész gazdaság számára komoly kockázatokat rejt.