Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ismét megugrott az újonnan indított felszámolások száma 2002 utolsó negyedében, az eljárások száma meghaladta az 1700-at október–decemberben – tudta meg lapunk a Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetségtől. Az év végi felszámolási hajrá jellemző volt 2001-ben és 2002-ben is. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kinnlévőségekkel rendelkező gazdasági társaságok az év vége előtt végére akarnak járni követeléseik sorsának – véli Erdős Károly, a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) főtitkára. Továbbá ide sorolhatók azok a vállalkozások is, amelyek nem akartak vagy nem tudtak megfelelni a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó tőkeemelési követelménynek, ugyanis 2002 végéig volt lehetőség a korábbi 1 millió forintos törzstőke 3 millióra való emelésére. Erdős szerint az elmúlt időszakban ez mintegy tízezer kft.-nek okozott gondot. Tavaly összesen 6188 felszámolás kezdődött el, ez öt százalékkal több, mint 2001-ben. A végelszámolások száma viszont 1331-gyel visszaesett, amely az összes fizetésképtelenségi eljárások számát is lehúzta 2001-hez képest. Csődeljárást csak 15-öt indítottak, ebből 7 az év utolsó három hónapjában kezdődött. A jelenleg hatályban lévő szabályozások hibájából kevés a csődeljárás és rengeteg a felszámolás; a FOE által is kezdeményezett új törvény megalkotásával ez várhatóan megváltozik, hiszen a felszámolások helyett – nem várva a teljes fizetésképtelenségre – előtérbe kerül a csődvédelem és a reorganizáció. A FOE-nek a Cégközlöny adatai alapján készített statisztikái szerint egyre több betéti társaságot jegyeznek be Magyarországon, amit elsősorban a kényszervállalkozók alapítanak a kedvezőbb költségelszámolási és adózási lehetőségek miatt. A jelenleg működő és bejegyzés alatt álló vállalkozások száma a január elsején érvényes adatok alapján 399,2 ezer volt, számuk 5 százalékkal több 2001 azonos időszakához képest. A közel négyszázezer cégen belül a bt.-k aránya kiugróan magas, 51 százalék. A kft.-k aránya sem sokkal kisebb, ez a cégforma adja az összes 41,8 százalékát, míg az rt.-k hányada mindössze 1 százalék. A nagyszámú bt. és kft. közül persze nem mind végez valós gazdálkodási tevékenységet, sokat csak a körbeszámlázás miatt hoznak létre. A korábban indított, de még le nem zárt, valamint az új eljárásokkal együtt a felszámolások száma 8,3 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest. A végelszámolások száma, vélhetően mert gyorsabban befejezhetők, stagnált. A cégnyilvántartásból törölt cégek száma idén január 1-jén 182 ezer volt, amely 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez jól jelzi, hogy a bíróságoknak sikerült felgyorsítani a munkájukat, s egyre több elfekvő ügyet zárnak le.